Recent comments

Friss Hírek

Ma 89 évesek

A Fiorentina csapatát 1926. augusztus 26-án alapították. 


Két egyesület, a Libertas, és a Club Sportivo Firenze összeolvadásából. 

A klub székhelye eleinte a Via Belleniben volt, és a mára már szimbólummá vált lila mez sem találtatott ki akkor még. A kezdeti színek a piros és a fehér volt, melyek a fent említett két egylet színei is voltak egyben. 1931-ben a csapat átköltözött az addigra, Pier Luigi Nervi tervei alapján felépített, egészen a mai napig a klub otthonául szolgáló Stadio Artemio Franchiba. 

Az első, az új otthonban lejátszott meccsen a Fiorentina 2-1-re verte a Signa csapatát, tehát már a debütálás is jól sikerült a Franchiban. A csapat első hivatalos mérkőzését a szintén toszkán Pisa elleni 3-1-gyel jegyzik a Violák krónikásai, mely mérkőzést 1926. október 3-án játszották. Ekkortájt a klub elnöke Luigi Ridolfi volt. Az ő regnálása alatt lett tagja a firenzei klub a Serie A-nak, ahol az első meccsét Milánóban játszotta a Rossonerok ellen, ami Prendato góljával 1-1-re végződött.

forrás: fiorentina1926.gportal.hu