Recent comments

Friss Hírek

A középpályán veszítettük el a meccset

A tegnapi mérkőzést követően Sinisa Mihajlovic és Mattia De Sciglio nyilatkozott az újságíróknak.


“A középpályán veszítettük el a mérkőzést. A Fiorentina jól birtokolta a labdát és megérdemelte a győzelmet. Azonban nem szabad pánikba esnünk. Megvannak az erősségeink és megpróbáljuk megnyerni a következő mérkőzést. A játékos képességeire figyelek, nem pedig az életkorára. Ha úgy döntök, hogy Ely és Romagnoli fog kezdeni, az azért van, mert megérdemlik. Nem ítélek el egy játékost sem egy mérkőzés után. Talán kezdetben akadnak problémái egy fiatal játékosnak, de hosszú távon magas szintű labdarúgóvá válhat. Csalódott vagyok a vereség miatt, mert szerettünk volna győzni Firenzében. Meg kell nyugodnunk és keményebben kell edzenünk. A 35. percig kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, de jött a kiállítás és emberhátrányba kerültünk.”
 
“Mercato? Tudjuk, hogy hol kell erősíteni. Meglátjuk, mit tehetünk.”

DE SCIGLIO: “Nem teremtettünk elég lehetőséget arra, hogy nyomás alá helyezzük a Fiorentinát és nem tudtuk megvalósítani azokat a dolgokat, amelyeken eddig dolgoztunk. A mérkőzés megmutatta, hogy továbbra is keményen kell dolgoznunk. Csalódottak vagyunk, de hosszú a szezon és tovább kell folytatnunk anélkül, hogy elveszítenénk az önbizalmunkat.”

A Milan a következő fordulóban az Empoli együttesét fogadja a San Siróban.

forrás: acmilan.hu