Recent comments

Friss Hírek

Conte: Még nem értünk el semmit

Antonio Conte véleménye szerint a Lyon célja a Juventus játékának az elfojtása volt, de nyilatkozatában megnyugtató hírrel szolgálta a csapat szurkolóinak Carlos Tévez sérülése kapcsán.

 
Leonardo Bonucci öt peccel a mérkőzés vége előtt betalált, és ezzel biztosította csapata győzelmét idegenben az Európa Liga negyeddöntőjében a Stade de Gerland gyepén.

„Egy percig se aggódtam a csapat fizikai felkészültsége miatt, mivel a játékosok mindig keményen dolgoztak a rengeteg lejátszott mérkőzés ellenére.” - nyilatkozta Antonio Conte a Sky Sport Italia stábjának.

„Mostanában mintha a második félidőben játszanánk jobban, így volt a Fiorentina és a Napoli ellen is.


Kemény mérkőzés volt, a Lyon megpróbált minket megakadályozni abban, hogy a saját játékunkat nyújtsuk, a pályán több poszton is emberfogást alkalmaztak. Ilyen helyzetben abban reménykedhetünk, hogy az egyik egy az egy elleni párbaj a mi javunkra dől el, vagy hogy az edzésen begyakorolt figurák eredményre vezetnek.

A Lyon a második félidőben elkerülhetetlenül vesztett a lendületéből, a labda nélküli játékosaink jobban helyezkedtek, és számos helyzetet is kialakítottunk.

Úgy vélem, hogy a győzelmet megérdemeltük, de tudjuk, hogy még nem értünk el semmit, mivel hátra van még egy visszavágó, amelyen továbbjuthatunk az elődöntőbe.”

Carlos Tévez a második félidő elején elhagyta a pályát, miután fájdalmat érzett combjában.

„Carlos kis fájdalmat érzett a combjában már a Parma elleni utolsó mérkőzésen is, és abban egyeztünk meg, hogy amint fájdalmat érez az illető területen, lejön a pályáról, mivel nem akarunk értelmetlen kockázatokat vállalni.

A padról becserélt játékosok nagyon jól teljesítettek, és nagyon elégedett vagyok velük.”

Sebastian Giovinco csereként állt be a második félidőben és azonnali változást hozott, számos veszélyes helyzet fűződik a nevéhez.

„Giovinco túl kevés dicséretben részesül, pedig véleményem szerint hihetetlen minőséget képvisel. Hinnie kell magában sokkal jobban, és tudnia kell, hogy képes változást hozni egy olyan nagy csapat játékába is, mint a Juventus, ugyanúgy, ahogy a Parma csapatánál is tette.

Örülök, hogy Tévez és Osvaldo jól teljesített, de most kerül formába ismét Mirko Vucinic is, aki azonban még nem igazán képes hetven percet végigjátszani.

Nem azért jöttünk Lyonba, hogy védekezzünk, hanem hogy támadjunk, és megszerezzük a győzelmet, ami a visszavágót kicsit könnyebbé tesz. Ezzel mentalitásunkat akartam kihangsúlyozni.”

A mérkőzés estéjén Beppe Marotta kritizálta a Napoli csapatát, az igazgató elítélte a délieket „vidékies” viselkedésükért, amiért túlzott eufória jeleit mutatták, miután legyőzték vasárnap a Juventust.

„Csak a saját dolgunkkal foglalkozok.” - tért ki a válasz elől Antonio Conte, amikor a riporterek a véleményét kérdezték minderről.

„A Napoli már a múlt, a srácoknak meg kell érteniük mindezt, sőt, elégedettséget kell érezniük, amiért az ellenünk győzedelmeskedők úgy viselkednek, mintha valami kiemelkedőt hajtottak volna végre. A Juventus ellen mindenki élete meccsét produkálja, és erre büszkének kellene lennünk.

Természetesen hír értékű, amikor a Juventus veszít, és ezt a témát minden csatornán megvitatják. A játékosok és az edző is tisztában van azzal, mit jelent a Juventust képviselni, és ez milyen nyomással jár.”

forrás: juventuz.blog.hu