Recent comments

Friss Hírek

MILAN: Seedorf állása veszélyben

Nem először merül fel a Milan edzője, Clarence Seedorf kapcsán az, hogy edzői pályafutása a tervezettnél jóval rövidebbre sikerül: a januárban érkezett edző, a klub egykori ikonja ezúttal egy interjúval húzta fel a Milan vezetőit.


Ahogy Galliani fogalmazott a délelőtt során: nem az interjú tartalmával probléma, hanem azzal, hogy a Sky-nak adott interjújára nem kapott engedélyt, sőt, a klub tudta nélkül került sor az interjúra – amiben egyébként Seedorf nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire jó a kapcsolata a vezetőséggel.

Ehhez képest olasz források szerint már tegnap eldöntötték a Milannál, hogy Seedorf szerződését felbontják, ám végül meggondolták magukat – azonban igen közel áll a menesztéshez a holland mester.

A sajtó arról is beszámol, hogy a vezetőség mellett a játékosok bizalmát sem élvezi Seedorf (amit csak erősít a közelmúltban kipattant Montolivo-ügy, mikor is a csapatkapitányt a kispadon akarta kezdetni Seedorf, de végül a csapattagok meggyőzték, hogy kezdjen Montolivo – éppen a kapitány góljával nyert a Milan a Catania ellen) – és a tegnapi interjú is arra utal, hogy Seedorf mellett elfogyott a levegő, és önállóan cselekszik, a klub vezetésének jóváhagyásával nélkül.

A hírek szerint Filippo Inzaghi veheti át a Milan kispadját, vagy pedig a klubnál régóta segítőként dolgozó Mauro Tasotti.

forrás: azzurri.co.hu