Recent comments

Friss Hírek

Conte: Igazságtalan eredmény született

Antonio Conte a csütörtök esti mérkőzést követően úgy nyilatkozott, hogy nagyon bánja, amiért ilyen igazságtalan eredmény született a Benfica elleni elődöntő első találkozóján, és mindezért a védelmet tette felelőssé.


Az Európa Liga elődöntő első mérkőzésére Lisszabonban került sor, és ezen 2-1-es eredmény született, a továbbjutást azonban még döntően befolyásolhatja a visszavágó, melyre jövő csütörtökön kerül sor a Juventus otthonában.

„Úgy érzem, nagyon bánjuk, hogy ilyen igazságtalan eredmény született.” - nyilatkozta az olasz edző a Sky Sport Italia stábjának.

„A mérkőzés egyáltalán nem kezdődött jól, mivel pár perc alatt gólt kaptunk rögzített szituációból, és tudtuk, hogy a Benfica lelkesedésével számolni kell.


Azonban ezt követően átvettük az irányítást, és gyakorlatilag semmit nem engedélyeztünk a Benficának. Egyik pillanatról a másikra azt éreztük, hogy kapitulálni fognak, azonban ehelyett gól született a semmiből.

Ez sajnálatos, mivel akkor esett ez a gól, amikor a második gólunk megszerzéséért küzdöttünk. A védelem elaludt. Elaludtunk. Fogalmazzunk úgy, hogy az ellenfél kihasználta a szunyókálásunkat...

Tisztában vagyunk vele, hogy az elődöntő még nem dőlt el, és a Juventus Stadium, amikor a nézők is úgy akarják, képes olyan kiváló atmoszférát szolgáltatni, mint amit itt láthattunk Lisszabonban. Mindannyian a döntőbe akarunk jutni.”

Antonio Conte játékospályafutása során átélt már hasonló helyzetet, az 1992/1993-as szezonban a Benfica győzedelmeskedett a Juventus felett ugyancsak 2-1-es eredménnyel, azonban a visszavágót megnyerték az olaszok, és végül az UEFA kupát is begyűjtötték. Ez a precedens több optimizmusra ad okot?

„Az optimizmusom és magabiztosságom a ma este látott teljesítményből fakad. Nem volt egyszerű ma este itt pályára lépni, és így játszani egy olyan csapat ellen, amely veretlen hazai pályán.

Nem a megszokott olasz stílust játszottuk, támadtunk, gyors tempót diktáltunk, beleéltük magunkat a meccsbe, és arra kényszerítettük a Benfica csapatát, hogy csak a kontrákra építsen. Teljesítményünk az olasz foci becsületére szolgált.”

A második félidőben az olasz bajnok megpróbálta hangsúlyosabban használni a széleket, így széthúzva a Benfica alakzatát.

„Az első félidőben ez a kezdés nem segített, bár utána a Benfica tulajdonképpen semmit nem csinált. Megpróbáltunk áttörni középen, azonban a második félidőben Markovic nem tudta tartani Asamoah tempóját, így azt mondtam neki, hogy próbáljon azon a szélen előre törni.

Hatékonyabbak lehettünk volna a kapu előtt, és sokkal több gólt is lőhettünk volna, azonban optimizmussal várjuk a visszavágót, bár tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk.”

A riporterek ezt követően azt kérdezték az olasz edzőtől, hogy tervezi-e az európai versenysorozatban a 3-5-2 alapú felállást négyvédősre módosítani bizonyos jellemzőkkel rendelkező csapatok ellen.

„A játékrendszer egy adott pontig számít. Az elvek fontosabbak, és a Juventus jó eredményt ért el azzal, hogy az utóbbi három évben támadó futballt játszott, bejutottunk a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, és most remélhetőleg bejutunk az Európa Liga döntőjébe.

A többi csapat, amely négy védővel áll fel, otthonról figyeli a meccsünket a tévé előtt, tehát a játékrendszerek nem okoznak óriási különbséget.” - válaszolt a kérdésre tulajdonképpen nemlegesen a láthatóan továbbra is optimista tréner.

forrás: juventuz.blog.hu