Recent comments

Friss Hírek

A Milan újabb győzelmét a sereghajtó bánta

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a sorozatban negyedik győzelmét arató Milan 1–0-ra nyert a sereghajtó Catania ellen, amely zsinórban a hatodik bajnokiját veszítette el.


Az első félidőben a Milan dominált, így elmondható, hogy Clarence Seedorf csapata a játékrész közepén megérdemelten szerzett vezetést. Mario Balotelli passzolt Montolivóhoz, aki majd' harminc méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 1–0

A második félidőben a Catania mindent megtett az egyenlítő gól érdekében, Christian Abbiati azonban rendre résen volt. A sereghajtó a 78. percben emberhátrányba került, miután Fabián Rinaudót kiállította a játékvezető, így nem csoda, hogy az utolsó percekben már ismét a Milan akarata érvényesült, de az eredmény már nem változott.

A nyolcadik helyre fellépő piros-feketék sorozatban a negyedik győzelmüket aratták, és hátrányuk csak öt pont az Európa-liga-indulást érő helyen álló Inter mögött, míg a Catania zsinórban hatodszor kapott ki, hátránya pedig nyolc pontra nőtt a 17. helyezett Bologna mögött.

AC Milan–Catania 1–0 (Montolivo 23.)

forrás: NSO