Recent comments

Friss Hírek

Sokallja vételárát a frissen vásárolt tehetség

Egyelőre meglehetősen keveset hallatott magáról az idei mercato során a legutóbbi bajnoki szezon bronzérmese, a Lazio főleg Ledesma és Mauri távozásával került a címlapokra ezidáig, most azonban gyakorlatilag elkönyvelhetjük számukra az első nagy fogást a piacon.


Miután a napokban sikeresen lezárta az Ajax nagy tehetségének az ügyét, Ricardo Kishna után újabb rendkívül sokra tartott ifjú titán aláírását is behúzhatja napokon belül a Lazio. 

Az olasz sportmédia úgy tudja, az orvosi vizsgálatokra jövő hét elején kerül sor, azt követően pedig jön majd a hivatalos bejelentés, de a Genk 20 esztendős, szerb középpályása legutóbbi nyilatkozatát már gyakorlatilag a Sasok játékosaként adta.

“Nagyon boldog vagyok, amiért a Lazióba igazolhatok. A belém fektetett összeg [9 millió euró, plusz egy jövőbeni értékesítés esetén százalékos részesedés a Genknek - a szerk.] nagyon magas, talán túl sok is, még úgy is, hogy U20-as világbajnok lettem Szerbiával.”

“Hétfőn Rómába érkezek az orvosi vizsgálatokra, majd Shanghajba utazok a csapat után.” – zárta mondandóját Sergej Milinkovic-Savic, aki a tegnapi Gent-Genk belga bajnoki után nyilatkozott a belga médiának – egyébként már csak a lelátóról nézte végig, ahogy csapata 1-0-s vereséget szenved.

A 20 esztendős Milinkovic-Savic szerb utánpótlás-válogatott, de spanyol útlevele folytán EU-s igazolásnak számít. A bő egy hónapja véget ért U20-as Vb-n világbajnokká avanzsáló támadó középpályást generációja egyik legtehetségesebb játékosának tartják, sokoldalúsága, technikai tudása és kreativitása pedig nagy segítségére válhat majd a Laziónak a jövőben, és biztosak vagyunk benne, hogy könnyedén megszolgálhatja majd az általa most még sokallt 9 milliós vételárat.

forrás: azzurri.co.hu