Recent comments

Friss Hírek

Allegri: Balotelli nem fog kezdeni a Genoa ellen


Tegnapi nyilatkozatában a Milan vezetőedzője elmondta, a sípcsontját fájlaló Balotelli még nem százszázalékos, ezért nem lesz ott a kezdőben a Genoa ellen. 


Ezen kívül a Barca elleni készülésről, és a Cassano-Stramaccioni vitáról is beszélt. Kiemelte, hogy minden körülmények között a Serie A a prioritás, illetve hogy neki sosem volt gondja Cassanóval.
 
 „Nyolc napja nem edzett, és csak tegnap csatlakozott a keret többi tagjához. Nincs 90 perc a lábában. De sok lehetőségem van még támadásban. Pazzini nagyon jó, Niang is tud azon a poszton játszani, és Bojan is jó formában van.”

„Sőt, Balotelli és Pazzini játszhatnak majd egyszerre is a jövőben.” – mondta Allegri, és ez a lehetőség, Pazzini mostani formájával számolva igencsak izgalmasnak tűnik.

Bár a Rossoneri a Barcelonával találkozik hétközben, Allegri kiemelte, hogy a Serie A fontosabb:

„Remélhetőleg jól játszunk és továbbjutunk a Bajnokok Ligájában, ahol minden megtörténhet – ahogy annak tanúi lehettünk a Manchester United-Real Mardid meccsen. De ha valami rossz történik, tudjuk, hogy a legfontosabb célunk az első háromban végezni.”

„Hogy őszinte legyek, minél kevesebbet gondolunk a Barcelonára, annál jobb nekünk. Eközben a verseny a harmadik helyért a bajnokság utolsó napjáig folytatódni fog.”

A Milan jelenlegi remek formája sokak szerint arra is jó lehet, hogy akár a bajnoki címért versenyezzen a csapat. Allegri azonban ezt nem gondolja reálisnak:

„Nem hiszem, hogy a Juventus leadna 11 pontot velünk szemben. De ezen kívül a Napoli is előttünk van, akik az első helyet akarják elérni, nem pedig megvédeni a másodikat. A Juve nyeri a bajnokságot, mert remek szezonjuk van, jobb mint a tavalyi. Antonio Conte is tudja, hogy a Scudetto 99,9 százalék, hogy az övé lesz.”

Szóba került Antonio Cassano és Andrea Stramaciconi ügye is:

„A cserére azért került sor, mert egy centert akartunk, illetve Antonio távozni akart. Az alatt a másfél év alatt amíg itt volt, jól viselkedett.”

Végül pedig a szerződése meghosszabbításáról kérdezték (a jelenlegi 2014-ben jár le) de kitérő választ adott:

„A hosszabbítás most nem elsődleges.”

forrás: azzurri.co.hu