Recent comments

Friss Hírek

Prandelli: Balotelli felnőhet a top 5-be


Az olasz labdarúgó-válogatott színvonalas felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlenre végzett Genfben Brazíliával.

A találkozó után Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány a gólja mellett számos helyzetet kialakító Mario Balotelli játékát dicsérte. 


„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, az egyik legjobbat, amióta én vagyok a szövetségi kapitány – nyilatkozta a lefújás után Cesare Prandelli, aki tavaly nyáron Eb-ezüstéremig vezette a squadra azzurrát.

– Harminc perc után rögtön két gólt is kaptunk, és úgy tűnt, számunkra vége a meccsnek, de a folytatás remek volt, sok értékes megmozdulással. A 4–3–3-as formációval sikerült növelni az iramot, egy az egy elleni helyzeteket kialakítani, de még sokat kell gyakorolni.”

„Most az a fontos, hogy keddre, a Málta elleni selejtezőre energiát gyűjtsünk, mert három fontos pont a tét. Cerci és De Sciglio még fiatalok, megfelelő személyiséggel és technikai tudással, az első félidőben pedig Giaccherini volt a legjobb a pályán.

Balotelli megkapta a lehetőséget, és szép gólt szerzett. Az első gondolata mindig a csapat volt a pályán, ez egy nagy bajnoknak az erénye. Balotelliben rengeteg potenciál van, a világ legjobb öt játékosa közé érhet, ezt a munkát kell folytatnia” – értékelte csapatát az olasz kapitány.

forrás: NSO