Inter-Juve: Egy lépéssel az ellenfél előtt - meccselemzés
Bár képzett edzőnek tartjuk Andrea Stramaccionit, mégis csak az első szezonját tölti a felnőttek között.
A rutinja ezért még hiányzik az Internazionale vezetőedzőjének, akit ezúttal Antonio Conténak sikerült sorozatosan átvernie a talán legnagyobb presztízzsel bíró olasz mérkőzésen, a 220. Derby d'Italián.
A hagyományos rivalizáláson kívül az őszi 3-1-es vereség miatti bosszúvágy is fűtötte a Juventust az Internazionale ellen. A milánóiak akkor a torinóiak 49 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatát törték meg; azóta viszont csak szenvedtek a kék-feketék, 17 Serie A-próbálkozásból mindössze öt győzelmet begyűjtve, ráadásul már hollywoodi forgatókönyvbe illő események után - a Tottenham ellen 0-3-ról egyenlítve, majd egy hosszabbításban esett Adebayor-góllal mégis - az Európa Ligából is kiesve.
A zebrák ezzel szemben tovább nyomultak minden színtéren. A bajnokságban a Roma elleni 0-1 óta veretlenek Antonio Contéék, ahol a Napoli bukdácsolása miatt már kilenc ponttal vezetnek, s még nagyobb különbséggel lehetnek bajnokok, mint tavaly; a Bajnokok Ligájában pedig kettős győzelemmel jutottak tovább a Celtic ellen, s annak ellenére is a sorozat egyik legnagyobb esélyesei, hogy az egész mezőnyből a legnehezebb ellenfelet kapták a Bayern München képében.
A Derby dI'Italián szó volt arról is, hogy a Bayern elleni felkészülésképpen 3-5-1-1-ben kezd a Juventus, ahol a spanyolok ellen kiállított Pogba a középpályán, Marchisio pedig a csatár mögött kapott volna helyet. Végül Conte a bevált 3-1-4-2 mellett döntött, amelyben az egyetlen nagyobb meglepetés csak Lichtsteiner pihentetése, illetve Padoin újbóli kezdőtagsága volt; Vucsinics betegsége miatt pedig Matri és Quagliarella párosa rohamozta Handanovic kapuját.
Andrea Stramaccioninak ennék jóval kevésbé stabil a kezdőcsapata; a már említett Tottenham elleni EL-nyolcaddöntőhöz képest például négyet, a legutóbbi, Bologna elleni bajnokihoz képest pedig hetet változtatott kezdő tizenegyén. Walter Samuel visszatérése azonban az örömteli csere kategóriába esik - az argentin hátvéd Chivu és Ranocchia között takarított a védősor közepén.
Bár Quagliarella nagyon korán, már a harmadik percben vezetést szerzett a Juventusnak egy távoli lövéssel, a két edző stratégiája ennek ellenére sem változott. Simán lehetett látni, hogy Stramaccioni mélyen behúzott védővonalakra épített, és hosszan előrelőtt labdákból képzelte el a kontrázást; Conte pedig így sem nyusziskodott, s bátran felvállalta a kezdeményezést.
Ebben persze segített neki az is, hogy csapata jóval szervezettebb volt, mint az összevissza szaladgáló Inter. És itt jön vissza az stabilitás problémája: Conténál már megvan a gárda stabil váza, amihez minden mérkőzésen csak egy-két embert cserél ki, így nagyszerűen megértik egymást a már több, mint egy éve együtt játszó játékosok. Stramaccioni viszont minden meccsen annyira igyekszik idomulni az ellenfélhez, hogy elveszti saját játékát; elvégre nehéz tizenegy embert úgy együtt mozgatni, hogy az a tizenegy minden héten új arcokat lát maga mellett a pályán.
Ehhez jön még az identitás problémája is: bár előre lehetett számítani arra, hogy a Juventus fogja irányítani a játékot, Stramaccioni mégis főként kreatív szellemű játékosokat tett a középpályájára: Guarín és Cambiasso helyett, akik talán partiban lehettek volna fizikalitásukkal a Vidal-Pirlo-Marchisio hármas ellen, Álvarezt és Kovacicot küldte fel a gyepre, akik nem voltak elég rutinosak ahhoz, hogy megtartsák a labdát, viszont kvalitásaik is hiányoznak ahhoz, hogy megszerezzék azt.. Így gyakorlatilag minden szempontból alárendelt szerepet játszott az Inter, amely sem támadni, sem védekezni nem volt képes a középpályán; így gyakran még a szárnyhátvédeknek, Zanettinek és Pereirának is be kellett segítenie középre.
Ez viszont megnyitott az utat a szélen gyakorta feltűnő Amasoah és Padoin kettőse előtt. A ghánai bár gólpasszt adott Quagliarellának, de visszafogottabban játszott, mint általában, s inkább csak tartotta a pozícióját, mint hogy agresszíven támadta volna az alapvonalat, mint szokta. Padoin viszont teljesen átvette Lichtsteiner helyét, s folyamatosan futott fel a jobb oldalvonal mellett. A pocsékul helyezkedő, középre besegítő Pereira mellett ráadásul hatalmas helye volt a beadásokhoz, amelyek egy meglepetésember révén majdnem újabb gólhoz is vezettek: Cassano szöglete után Bonucci indult meg az ellenfél kapuja felé, de fejese eltévesztette a szlovén kapuját.
Vidal és Matri ziccerei után az sem lett volna nagy meglepetés, ha már a szünetben 3-0-ra vezet a Juventus; Stramaccioni így a féldiőben elszánta magát a változtatásra, s előbb Álvarez helyett behozta Guarínt, aki hatalmas termetével és erőszakosságával nem hagyta magát elnyomni, sőt: egyenesen ő támadta le Pirlót, akinek a második félidőben emiatt nem is maradt helye-ideje hosszú passzokat lőni ki a két szélre, s a kolumbiai szorításában örült, ha egyáltalán meg tudta tartani a játékszert. Az Inter egyenlítő gólja előtt is pont egy Pirlo-labdaeladásból indultak a milánóiak; a kontra végén pedig Palacio hihetetlen sebességgel robbant rá Cassano labdájára, egy labdaérintéssel átjátszva magát a teljes Juve-védelmen.
A Juventus a fordulás után részben karmesterének kivétele, részben a keddi BL-meccs miatt az egyenlítés ellenére is visszább vett a tempóból, s átengedte a területet az Internek. Így helye és ideje is lett arra, hogy bejátssza a labdát a profi szinten elképzelhetetlenül lassú Inter-védők mögé, akik a csapatjáték hiánya miatt még lesre sem tudták állítani a Quagliarella-Matri kettőst. Alig hat perc után ezért újra visszavették az vezetést az egykori Cagliari-játékos találtatával a zebrák.
Matri pöccintése után újra az Interen volt a sor, hogy előkotorjon a a bűvészcilinderből valamit. Stramaccioni pedig csak egy óra múltán javította ki hibás csapatválasztását, s hozta be Cambiassót, aki segítette megszerezni a labdát a visszavonuló Juventustól. A hátrány miatt azonban ekkor már nem az argentin harcosságára, hanem pont mondjuk Álvarez kreativitására lett volna szüksége a hazaiaknak; a találékonyság hiánya miatt pedig komolyabb lehetősége nem akadt akcióból az Internek, amely egyedül egy szerencsés szögletből, Cassano révén egyenlíthetett volna újból: Bari gyöngye viszont a háló helyett Buffont lőtte telibe.
A mérkőzés végén Cambiasso szörnyű szabálytalansága így méltó keretbe foglalta a 220. Derby d'Italiát. Stramaccioni végig egy lépéssel végig Conte mögött járt, s kreatív játékosokat küldött pályára, amikor labdaszerzőket kellett volna, illetve zongoracipelőket, amikor pont művészekre lett volna szüksége. Emiatt pánikoltak be a hajrában játékosai, s emiatt mutatták fel az argentinnak is 277. Inter-mérkőzésén itáliai karrierjének első piros lapját is: a világon nincs dühítőbb dolog, mint az, amikor folyamatosan túljárnak az ember eszén.
forrás: hatharom.hu