Recent comments

Friss Hírek

Juventus: Wenger 30 millió eurót kér Van Persiért


A Tuttosport értesülései szerint komoly akadályokba ütközhet van Persie Torinóba csábítása. A lap mai cikke alapján a problémát Arsene Wenger válaszlépése okozta, aki miután értesült a holland távozási szándékáról, alaposan felsrófolta annak árát.



A francia manager 30 millió euróban határozta meg csatára lelépési díját, ami ugyan némiképp magasnak tűnhet egy évvel szerződése lejárta előtt, mégsem tekinthető kirívónak egy ekkora klasszis esetében.
A Juventus korábban úgy kalkulált, az említett összeg nagyjából feléből is megszerezhető lehet kiszemeltjük..
Közben újra felmerült több korábban már említett célpont neve is Torinóban az utóbbi napok során, s bár kategórikusan vissza, akár nyilatkozatok révén, senki sem utasította a Bianconerit, különösebb fordulópont sem következett be egyikük esetében sem, így a hír továbbra is mindössze annyi, hogy nincs hír a kiszemelt klasszisok bármelyikének is akár valószínüsíthető érkezéséről.
A sztori mindenesetre kezdi kissé a tavalyi vagy akár tavalyelőtti történéseket idézni, amikor is nagy ígérgetések után végül erős kompromisszumokkal kellett beérniük a juventínóknak.
Persze a Scudetto elhódítása, az új aréna, a klub ígéretes projektje és a BL-szereplés kivívása mellett alaposan felértékelődött a Zebrák hívó szava is a játékosok körében, de az már most biztosnak tűnik, ennél több kell a tárgyalások során, Marottáéknak mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk nem csak a klubok, de a játékosok meggyőzésének érdekében is.
azzurri.blog.hu