Recent comments

Friss Hírek

Olaszország-Németország: Játékos osztályzatok



Hiába a találkozó előtt jósolt német fölény, Balotelliék remek játékának köszönhetően Olaszország legyőzte Németországot, így Prandelli fiai készülhetnek a vasárnapi spanyolok elleni Európa-bajnoki döntőre.


Buffon (6,0)
Super Gigi a találkozó első perceiben szokatlanul sokat hibázott, melyből könnyen vezetéshez juthatott volna a német armada, ám az első tíz perc eltelte után már Buffon remek hárításairól beszélhettünk. A folytatásban is egy-két bizonytalanság becsúszott, de összességében a lényeg: érintetlen maradt a válogatott hálója.
Balzaretti (7,0)
Sokan a fejüket fogták a hivatalos kezdő böngészéses során, mikor Federico nevét a védelem jobb szárnyán vélték felfedezni, ám a Palermo kiválósága ma is elkápráztatott minket. Az első félidőben Podolskit radírozta le a pályáról, míg a második játékrészben többször középen is besegített a védekezésben, és természetesen a felfutásai sem maradhattak el. Egyetlen hibáját a találkozó rájátszásában követte el, amikor az ő kezezése miatt ítélt a játékvezető büntetőt Németországnak.
Barzagli (6,5)
A védelem tengelyében ma is fontos szerepet töltött be. Gomezzel, majd Klosével is rendre nagyot harcolt, megszámolhatatlan szerelése, fontos mentése akadt a találkozón a Juve védőjének.
Bonucci (6,5)
Barzaglival kéz a kézben remekül tisztogattak Gigi kapuja előtt. Olykor Leo belekerült egy-egy ringlispilbe, de valahogy mindig jól jött ki belőlük, vagy egy társ kisegítette még időben. A második félidőben Miroslav Klose elől óriásit mentett.
Chiellini (6,0)
Sérüléséből hamar felépülve végigrobotolta a mérkőzést, de azért látszott rajta a rövid kihagyás. Giorgio hellyel-közzel jól megoldotta a feladatát, pár német helyzetet leszámítva az ellenfél nem tudott sok lehetőséget kialakítani Chiello oldalán.
Marchisio (6,5)
Az egész mérkőzésen nagyon fegyelmezett játékot produkált, rendre besegített a védekezésben és a támadásokra is futotta az erejéből. Az ellenfél kapuja előtt volt két ígéretes lehetősége, az egyiket elszórakozta, a másik pedig csak centikkel kerülte el Neuer kapuját. Ő futotta a legtöbbet az egész mezőnyben.
Pirlo (7,0)
Ma este a németeknek nem kellett rettegniük Andrea bombáitól, cserében viszont temérdek remek átadással nehezítette meg az olasz játékmester az ellenfél dolgát. Továbbra is kulcsfontosságú a játéka.
De Rossi (6,5)
Kissé haloványnak tűnhetett a mai teljesítménye Danielének, ugyanakkor rettentőmód alárendelte magát a csapat sikerének, csúszott, mászott, szerelt. De Rossi ma főként a védekezésből vette ki a részét, de ott nagyon.
Montolivo (6,0)
A mai találkozó sem hozta meg a várva várt áttörést az ő esetében, de legalább az akarat nem hiányzott a játékából. Sajnos Riccardo egy ordító helyzetet elhibázott, ám a második Balo-gól előtti zseniális átadásával mindent jóvá tett.
Cassano (7,0)
Amíg a pályán volt, szinte végig remegő térdekkel álltak elé a német tornyok. Cassanónak nagyon feküdtek a darabos, nehézkes német védelemmel szembeni finom cselek, a vezető találat előtt pedig az Eb-n eddig hibátlanul játszó Hummelst úgy megforgatta, hogy a Dortmund védője még talán most is szédül az eset után.
Balotelli (8,0 – A mérkőzés embere)
Mindig csak te, csak te, csak te! Super Mario ma aztán kitett magáért! Eddig a remekbeszabott írek elleni találata mellett csak a kihagyott helyzeteiről beszélhettünk, most azonban az ő két góljával Olaszország az Európa-bajnoki döntőre készülhet a spanyolok ellen. Először Badstubert megelőzve bólintott Balo Neuer hálójába, majd Lahm mellett lőtt egy irtózatosan hatalmas gólt. Balotelli, mi így szeretünk!
Cserék:
Diamanti (6,0)
Sok lehetőség nem adódott előtte, mindenesetre ma sem okozott csalódást.
Motta (6,0)
Montolivót váltva még stabilabbá vált a középpálya vele, már ami a védekezést illeti.
Di Natale (6,0)
Toto bő 20 perc alatt akár gólokat is lőhetett volna, ám a mai nap csupán egy oldalhálóra futotta tőle.

Prandelli és a csapategység (9,5)
 A győzelem valódi kulcsa. Cesare Prandelli valódi csapattá gyúrta össze ezt a keretet, melyben a játékosok csúsznak-másznak egymásért, a közös sikerekért. A tréner taktikája ismét kitűnően ült, ráadásul a cserék is jókor, a legjobb helyekre jöttek.
azzurri.co.hu