Recent comments

Friss Hírek

Pirlo: A büntetőmmel nyomást helyeztem az angolokra


Pirlo a találkozó után elmondta, miért ezt a megoldást választotta Joe Harttal szemben.


„Domináltunk a 90 perc során, csak sajnos nem éltünk a kínálkozó lehetőségeinkkel. Legalább a tizenegyesek által az a csapat jutott tovább, amelyik azt megérdemelte. Tudtuk, hogy mi fogjuk irányítani a meccset, mert az angolok eléggé defenzíven játszottak eddig is a tornán" – nyilatkozta Pirlo, aki természetesen nem kerülhette meg, hogy beszéljen a büntetőjéről. 

„Azt láttam, hogy a kapus különös mozdulatokat tesz, így megvártam, amíg elmozdul valamelyik irányba, aztán lőttem csak el. Abban a pillanatban egyszerűbbnek tűnt alápörgetni a labdának. Talán a büntetőmmel nyomást helyeztem az angolokra, akik utána hibáztak is."

NSO.hu