Recent comments

Friss Hírek

Pato: Trófeákat akarok nyerni



Alexandre Pato, a Milan brazil támadója megerősítette, marad a csapatnál, és szeretné kitölteni 2014-ig szóló szerződését. A támadó emellett trófeákat akar nyerni.
Pato 2007-ben 24 millió euróért igazolt a Milanhoz a brazil bajnokságban szereplő Internacionaltól, és azóta 143 mérkőzésen 61 gólt lőtt. A 2011/2012-es idény nagyon rosszul sikerült számára, hisz kiújult izomsérülése, amely miatt csak 18 meccsen léphetett pályára.
A téli átigazolási időszakban Pato nagyon közel volt ahhoz, hogy a francia Paris Saint-Germainben folytassa pályafutását, a megállapodás már szinte megszületett, amikor is Silvio Berlusconi meggondolta magát, és még egy bizonyítási lehetőséget adott a támadónak.
A brazil csatár nyilatkozatában elmondta, nem áll szándékában távozni, legalább szerződésének lejártáig, 2014-ig maradna. “Szeretem az angol labdarúgást. Több barátom is van, aki a Chelsea-ban, a Liverpoolban, vagy éppen a Manchester Unitedben játszik. Jelen pillanatban megtapasztalhatom az angol “légkört”, hisz egy hónap múlva a londoni olimpián leszek Brazíliával. Az elsődleges célom pedig, hogy kitöltsem szerződésemet a Milannál” - mondta Pato a The Sun brit bulvárlapnak.
“Sokat köszönhetek a Milannak. de a lényeg a kemény edzés mérkőzésről-mérkőzésre. Sok örömet akarok okozni a szurkolóknak. A jövőre nézve trófeákat akarok nyerni, és szeretnék legalább 2014-ig maradni a Milanban, utána pedig ki tudja hogy alakul majd” – fejezte be.
acmilan.hu