Recent comments

Friss Hírek

Chiellini: Továbbra is egy álomban élünk


„Tíz nappal ezelőtt csak álmodoztam arról, hogy itt lehetek majd, úgyhogy hatalmas köszönet az orvosi stábnak, hogy ilyen hamar visszatérhettem a pályára" – mondta a találkozót követően Giorgio Chiellini, aki nemrég még sérüléssel bajlódott, de ezúttal remekül helytállt az olasz védelemben.


„Több millió olasz emberrel egyetemben továbbra is egy álomban élünk. Álmodozunk, ami, reméljük, vasárnap valósággá is válik. 


Még szeretnénk pár percig élvezni ezt a győzelmet, de azután már a döntőre fogunk koncentrálni. Tradíció ide vagy oda, most csakis a jelen számít, ebben hittünk a torna kezdete óta. 


Természetesen az ellenfélnek nagyon jó és veszélyes játékosai voltak, de remekül védekeztünk, és igazság szerint akár három–nulla is lehetett volna a végeredmény."


NSO.hu