Recent comments

Friss Hírek

Azzurri: Barzagli marad a keretben



Hivatalosan is megerősítették, hogy Andrea Barzagli maradhat a válogatott Európa bajnokságon szereplő keretében, miután az orvosi vizsgálatok szerint, akár már az írek elleni csoportmeccsen visszatérhet.
A Juventus hátvédje vádli sérülést szenvedett az oroszok elleni 3-0-ra elvesztett felkészülési meccsen és sokáig kérdéses volt, hogy pályára léphet-e a kontinenstornán, ezért érkezett a Cagliari játékosa Davide Astori Lengyelországba. Azonban nem lesz rá szükség miután orvosai szerint Barzagli hamarosan teljesen felépül.
„A ma reggeli vizsgálatok után jelentős javulást állapíthattunk meg az állapotában.” mondta az Azzurri orvosa Enrico Castellacci professzor.
„Ezért úgy döntöttünk, hogy a válogatottban maradhat. Az első két meccsen nem játszhat, de a harmadikon már talán ott lehet. Optimisták vagyunk.”
Barzagli tehát kihagyja az Azzurri első két csoportmeccsét, amit Spanyolország, illetve Horvátország ellen játszanak. Azonban bíznak benne, hogy a június 18.-i írek elleni találkozón már pályára léphet.
olaszfoci.hu