Recent comments

Friss Hírek

A Milan lefocizta a szenvedő Intert a derbin

A bajnokság 22. fordulójában a városi derbin a Milan simán, 3–0-ra legyőzte az Internazionalét. 


Az első félidőben némileg aktívabb volt az Internazionale, ám Roberto Mancini csapata igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, ennek meg is lett a böjtje, a Milan ugyanis a 35. percben megszerezte a vezetést. 

Honda Keisuke adta be a labdát jobb szélről, Alex pedig – aki felment a támadással – néhány méterről a kapu jobb sarkába fejelt (1–0).

Ez a gól volt az első fejes gól, amelyet az Inter a jelenlegi szezonban kapott.

A második félidő közepén (a 70. percben) a vendégek tizenegyeshez jutottak, miután Alex egy gólhelyzet után a kipattanónál lerántotta Mauro Icardit Antonio Damato játékvezető szerint. Maga a sértett állt a labda mögé, de pontatlan volt – noha Gianluigi Dunnarumma a másik irányba vetődött –, és a lövés a bal oldali kapufán csattant, így maradt az 1–0.

A Milan szinte rögtön büntetett, három perccel később M'Baye Niang középre adta a labdát, a berobbanó Carlos Bacca pedig a lemaradó Miranda mellől ballal, kapásból a bal felső sarokba lőtt (2–0).

Az Inter teljesen összeomlott, a 77. percben jött is a kegyelemdöfés: ekkor Niang ünnepelhetett. A francia támadó egy kontra végén remek labdát kapott Giacomo Bunaventurától, elsőre még nagyot védett lábbal Samir Handanovic, ám a kapus pechére a labda visszapattant Niang elé, aki másodszor már nem hibázott, és a kapuba emelt (3–0).

Az összecsapás jegyzőkönyvéhez hozzátartozik, hogy a játékvezető a 49. percben túlságosan heves reklamálása miatt elküldte a kispadról Mancinit, a fekete-kékek vezetőedzőjét.

A Milan meglepően simán, 3–0-ra legyőzte az Intert, amely így maradt a tabella negyedik helyén, míg Sinisa Mihajlovics gárdája a hatodik.

Milan–Internazionale 3–0 (Alex 35., Bacca 73., Niang 77.)

forrás: NSO