Recent comments

Friss Hírek

A Napoli legyőzésével El-döntőben a Dnipro

A Dnipro jutott be a labdarúgó Európa-liga döntőjébe, az elődöntő visszavágóján ugyanis hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Napolit.


A találkozót úgy várhatták a csapatok, hogy a Napolinak mindenképpen gólt kellett szereznie, a Dniprónak viszont nem, hiszen Nápolyban 1–1-re végeztek a felek. A kijevi visszavágó kiváló iramban kezdődött, változatos játékot hozott az első 45 perc, ám a vizes, csúszós talaj rendre megnehezítette a futballisták dolgát.

Rögtön a nyolcadik percben megszerezhette volna a vezetést a Napoli: Gonzalo Higuaín kapott pazar indítást a Dnipro védelme mögé a jobb oldalon, maga elé engedte a labdát, és 12 méterről célba vette a hosszú sarkot, de Denisz Bojko lábbal hárított nagy bravúrral. A 28. percben ismét Bojko nyerte meg a Higuaín elleni párharcot: Gulam bal oldali beadását csúsztatta a bal alsó felé az argentin, Bojko azonban hatalmasat vetődve kitolta a fejest.

Nem sokkal később a Napoli kapusának, Andújarnak is volt védenivalója: Szeleznyov cselezgetett középen, majd 20 méterről a bal alsó felé tekerte a labdát, de Andújar szenzációs reflexmozdulattal kipaskolta.

A fordulás után jobban kezdett a Dnipro, aktívabbak és veszélyesebbek voltak az ukránok. Olyannyira, hogy egy védekezési hibát kihasználva az 58. percben a vezetést is megszerezték. Jevhen Konopljanka harcosan megtartotta a labdát a bal oldalon, középre tekerte Maggio mellett, az érkező Szeleznyov pedig két védővel a nyakán az ötösről a hálóba fejelt a kimozduló Andújar fölött. 1–0

Rafa Benítez Dries Mertenst és Marek Hamsíkot is pályára küldte, hogy élénkítse csapata támadójátékát. A Napoli át is vette az irányítást, de a pontatlan passzok és a rengeteg szabálytalanság miatt alig-alig tudott eljutni a Dnipro kapujáig. A 80. percben Callejón jobb oldali beadását kis híján saját kapujába juttatta Cseberjacsko, Bojko azonban ekkor is résen volt.

Az utolsó percekre mindkét csapat felpörgött. A 89. percben a csereként beálló Kalinic lépett ki a jobb oldalon, egy lövőcsel után 10 méterről tüzelt, de Andújar hárított, majd a kipattanót is a horvát csatár küldte kapura, ám a Napoli kapusának eszén ezúttal sem tudott túljárni. Matheus viszont kis híján igen, egy szabadrúgást követően fejelt ígéretes helyzetből, de a léc megmentette az olasz csapatot az újabb kapott góltól.

A Dnipro 2–1-es összesítéssel búcsúztatta a Napolit, és készülhet a címvédő Sevilla elleni varsói döntőre, amelyet május 27-én rendeznek meg.

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
DNIPRO (ukrán)–NAPOLI (olasz) 1–0 (Szeleznyov 58.)


Továbbjutott: a Dnipro, 2–1-es összesítéssel


forrás: NSO