Recent comments

Friss Hírek

EL: Hősies harc után esett ki az Inter a Spurs ellen


Az Internazionale labdarúgócsapata a rendes játékidőben ledolgozta a White Hart Lane-en összeszedett háromgólos hátrányát a Tottenham Hotspur ellen, így hosszabbításra mentette az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóját – hogy aztán 4–1-re győzzön, de idegenben szerzett góllal így is a londoni csapat jutott tovább. 



Roppant nehéz helyzetből vágott neki a hazai, Tottenham elleni visszavágónak az Inter, miután egy hete a White Hart Lane-en háromgólos vereséget szenvedett. Ennek megfelelően az olaszok bátran kezdtek, amit már előzetesen is lehetett várni Andrea Stramaccioni vezetőedzőtől látván a háromcsatáros taktikai hadrendet. Az eltiltott Gareth Bale nélkül felálló Tottenham viszont annyira ráült az első meccsen szerzett eredményre, hogy Jake Livermore már a 14. percben időhúzásért kapott sárga lapot (később pedig Brad Friedel is kapott egyet már az első játékrészben).

A valóban gólra törően futballozó Inter már a huszadik percben megkezdte a hátrány faragását: ekkor Esteban Cambiasso okosan indította Rodrigo Palaciót a jobb oldalon, utóbbi a kapu elé emelt, ahol a már addig is igen aktív Antonio Cassano senkitől sem zavartatva a Tottenham kapujába bólintott. 1–0

Ez persze még nem volt elég az Internek, s ez látszott is a játék képén. Alig öt perccel Cassano gólja után Palacio a lécre emelte a labdát, majd a hazai szimpatizánsok tizenegyest reklamáltak miután Jan Vertonghen szorításában Palacio érdekes körélmények között esett el a tizenhatoson belül. 

A félidőt Emmanuel Adebayor óriási kihagyott helyzete zárta: a togói ballal tizenöt méterről a kapu fölé emelt tiszta lövőhelyzetben... 

Fordulás után viszont azonnal még izgalmasabbá tette az összecsapást, s egyben a párharcot is az Inter: ismét Cambiasso jegyezte a támadás kulcspasszát, amelyet Palacio okosan bal alsóba helyezett Friedel mellett. 2–0

Palacio – és persze hátul az ellentmondást nem tűrő, örökifjú Javier Zanetti – vezérletével az Inter lendületben maradt, s egyre érett az újabb hazai találat, ami végül a 75. percben meg is érkezett. Cassano szabadrúgása megpattant a sorfalon, majd William Gallas balszerencsésen ért bele, így a francia védő öngóljával ledolgozta hátrányát az Inter! 3–0

Miután az összesített állás ezzel már 3–3 volt, a Tottenham pánikszerűen támadott, de Handanovic hatalmas bravúrral hárította Kyle Walker távoli löketét. Hátul viszont szemmel láthatóan zavarban voltak az angolok. A lefújás előtt Cambiasso kihagyta a meccslabdát, amikor egy ajándéklabdát ballal a hosszú alsó mellett gurított el senkitől sem zavartatva. 

Mivel több gól nem esett a kilencven perc alatt, kétszer tizenöt perces hosszabbítás következett, amit a Tottenham kezdett jobban. A csereként beállt Aaron Lennon lehetősége után Vertonghen fejelt kapura egy szögletet követően, Samir Handanovic viszont óriási védett. 

Momentumokkal később azonban már Handanovic védése sem volt elég: Mousa Dembélé löketét ugyan még kiütötte a szlovén kapus, de a kipattanóra érkező Adebayor pöckölése már utat talált az üresen maradó hazai kapuba. 3–1 

A hosszabbítás második félidejében érkezett az Inter válasza: Cassano balról ívelt a kapu elé, ahol Ricky Álvarez az ötösről gyönyörűen fejelt Friedel kapus mozgásával ellentétes irányba! 4–1

A hosszabbítás a semleges nézőknek is roppant izgalmasra sikeredett – hisz az Internek csupán egy gól kellett volna a továbbjutáshoz. Az az egy gól viszont nem akart összejönni, hiába próbálkozott Cassano és Andrea Ranocchia is. 


NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
INTERNAZIONALE (olasz)–TOTTENHAM (angol) 41 (1–0, 3–0, 3–1) –h.u. 

Gólszerző: Cassano (20.), Palacio (52.), Gallas (75. – öngól), R. Álvarez (110.), ill. Adebayor (96.)

Továbbjutott: a Tottenham, 4–4-gyel, idegenben szerzett góllal.


forrás: NSO