Recent comments

Friss Hírek

Bologna: Gabbiadini a Juve elleni meccsről




A Bolognában szereplő Manolo Gabbiadini ugyanúgy áll hozzá a hétvégi, Juventus elleni meccshez, mint bármelyik másik ütközethez.

A Bianconeri tavaly nyáron megvásárolta a játékos fele játékjogát az Atalantától, majd ezt követően kölcsönbe küldte a Stadio Dall'Arában székelő egyesülethez.

"Tudjuk, hogy a város már nagyon várja ezt a találkozót" - mondta a klub honlapjának. "Ez egy fontos meccs, és úgy készülünk rá, ahogy minden héten tesszük. A Juve ugyanolyan, mint bármelyik másik ellenfél, mivel a Serie A-ban nem teheted meg, hogy bárki ellen nagyképűen lépj pályára."

"Számomra sem lesz más, mint a többi meccs. Amikor pályára lépek, csak arra koncentrálok, amit a meccs előtt az edzőm mondott nekem. Minden tisztelettel mondom, hogy bárki ellen is játszok, senki nincs rám hatással."

"Egy gól szombaton? Reméljük!"

Gabbiadinit, aki eddigi 23 bajnokiján 5 gólt szerzett, már januárban is szerette volna visszahívni a Juve, éppen ezért még nem tisztázott, hogy a következő szezonban hol fog játszani.

"Napról-napra azért dolgozok, hogy fejlődjek. Nem akarok a jövőmre gondolni, mivel csak arra koncentrálok, hogy jól zárjam a szezont a Bolognával, mert ez a legfontosabb."

forrás: Juventusfc.hu