Recent comments

Friss Hírek

Roma: Baldini évértékelője

A 2011-es év zárásaként Franco Baldini az újságíróknak adott nyilatkozatában többek között a Roma idei szezonját is értékelte.

A Roma két egymást követő idegenbeli győzelemmel felzárkózott az élmezőny közelébe és mindjárt kedvezőbb helyzetből várja majd az újévi folytatást.

"Az eredmények képesek az adott események érzését akár teljesen más fényben is feltűntetni. Ott volt például a firenzei és az udinei meccs, ahol eredményt nem értünk el, de a csapat megmutatta, hogy van arca."- kezdte az interjút Baldini.

A Roma a legutóbbi három fordulóban két győzelmet és a Juventus ellen egy döntetlent gyűjtött be, ami akár felfogható úgy is, hogy Luis Enriquének a szezon ezen szakaszára sikerült megtalálnia azt az olaszos taktikát és szerkezetet, amit év eleje óta folyamatosan keresett.

"Először is meg kell próbálnunk megérteni, hogy mit jelent az, hogy olaszos, hiszen a csapat ugyanabban a felfogásban játszik most, mint előtte. Annyi, hogy a Juventus és a Napoli ellen sokkal kevesebbet birtokoltuk a labdát, mert azok erősebb csapatok. Enrique kérése mindig ugyanaz, érdekli a játékosok személyes fejlődése."

Baldini 6 év után tért vissza Rómába és a sajtó arra volt kíváncsi, hogy mik voltak az első benyomásai a klubnál, mik voltak az elsődleges elvárások.

"Az első ösztönös érzésem a túlélés volt, aztán nosztalgiát éreztem a múlttal kapcsolatban. Ezt követően viszont már csak azzal foglalkoztam, hogy megoldjam mindazt a problémát, amik előttünk álltak. Amikor a csapat nyer, akkor minden szépnek és jónak tűnik, de nem mindig volt ez a helyzet. Sajnos túlságosan az eredmények voltak a fontosak. Az első sajtótájékoztatón nagyon ideges voltam, jobb lett volna, ha nem tartják meg. Mindig úgy véltem, először jobb cselekedni, aztán beszélni róla. A megjelenési kötelezettség arra kényszerített, hogy többet beszéljek, mint szerettem volna. Nagyon sok a tennivaló és ígérgetni egy bajnokság közepette nem az én asztalom. A cél az, hogy szórakoztató meccseket csináljunk."


Az általános igazgatót megkérdezték az új stadionnal kapcsolatban is, melynek része lenne a szurkolók szórakoztatása és a 'kultúrális forradalom' is.

"Nem, nem, egyelőre minden csak terv, de reméljük, hogy eljutunk a szórakoztató és élvezetes futballig, de addig is kevesebb vita, több nyugalom kell. Talán egyszer úgy mehetnek majd meccsre az embere, ahogy szeretnék és ha új stadiont építünk, akkor olyan helyre szeretnénk, amit senki nem kérdőjelez meg és mindenki egyetért vele. Nincs szükségünk hírverésre, csak apró lépésekre. A szurkolókat arról kérdezzük, hogy miben kell még fejlődnünk." 


asroma.hu