Recent comments

Friss Hírek

Cesenában is nyert az Inter


Cesena–Inter meccs első félideje tökéletes volt ebéd utáni altatónak, a két gárda ugyanis finoman fogalmazva sem szakadt meg... A 31. percben Giampaolo Pazzini elől kellett óriásit menteni a hazai védőknek, „cserébe" Antonio Candreva ijesztett rá Júlio Césarra, aki ki tudta ütni a távoli lövést. A félidő végén még a friss „aranykukás" Diego Milito indult meg, egy visszacsel után kapura csavart, de lövése elszállt a kapu mellett-fölött.
A fordulás után először a Cesena előtt adódott nagy helyzet, egy kontrát követően Guana passzolt vissza Éderhez, a brazil lövését Obi mentette. A 60. percben ismét a hazaiak veszélyeztettek, Parolo remek lövését kellett kipiszkálnia a bal alsó elől Júlio Césarnak. A milánóiak hálásak lehettek a kapusnak, pláne, hogy a 63. percben megszerezték a vezetést egy szabadrúgás után. A szabadrúgást megelőzően Lauro rúgott igen nagyot Nagatomóba, a büntetést pedig Maicon és Ranocchia osztotta ki: a brazil jobbal a kapu felé csavart, az olasz védő pedig mindenkit messze túlugorva közelről a hálóba fejelt.
Az Inter nem túlzottan forszírozta a második gól megszerzését, a Cesena pedig erőtlenül próbálkozott – hogy aztán a 86. percben kihagyjon egy óriási lehetőséget. Lauro fejelt vissza jobbról egy labdát, Abdelkader Gezzal egyből lőtt, Júlio César óriási védést bemutatva megőrizte hálója érintetlenségét. A 94. percben kis híján 0–2 lett, de Dejan Sztankovics bombáját Antonioli kikapta a jobb alsó sarok elől.
Az Inter sem gördülékeny, sem jó játékkal nem rukkolt elő, viszont nagyot küzdött, és hozta a három pontot: Ranieri csapata legutóbbi hat bajnokijából ötöt megnyert, és a pocsék szezonkezdet után jócskán előre lépett a tabellán.

NSO.hu