Recent comments

Friss Hírek

Ranieri: Bárkit képesek vagyunk legyőzni


Claudio Ranieri, az Internazionale vezetőedzője örül, hogy a BL februári fordulójában visszavágási lehetőséghez jut: a leendő ellenfelet, a Marseille-t irányító Didier Deschamps ugyanis a 2004-es elődöntőben borsot tört az orra alá – az olasz tréner erre is emlékeztetett a pénteki nyoni sorsolás után.
„Nagyszerű párbaj lesz ez Deschamps-pal! – idézi a Mediaset Ranierit. – Amikor a Monaco edzője volt, én meg a Chelsea-é, egyszer már kiejtett a Bajnokok Ligájából. Nagyon bízom benne, hogy most kedvezőbben alakulnak a dolgok..."
Ranieri – aki 2007-ben a lemondó Deschamps örökébe lépett az élvonalba frissen visszajutó Juventusnál – ezzel együtt úgy véli, a személyes visszavágás lehetősége igazából mellékes, pillanatnyilag a hatékony felkészülés a legfontosabb.
„Egyelőre lehetetlen lenne megmondani, hogy ez jó vagy rossz sorsolás, ezt majd az élet eldönti az eredmények révén – folytatta az olasz szakember. – Egy biztos, bárkit képesek vagyunk legyőzni. Az ellenfél kiléte igazából nem lényeges, ezt mondtam is a játékosaimnak. Szerencsésebb, ha csak magunkkal foglalkozunk, és azzal, hogy a lehető legjobban felkészüljünk. Bízom benne, hogy jó formának örvendő csapatom és fizikailag rendben lévő játékosaim lesznek februárban."

NSO.hu