Recent comments

Friss Hírek

Stramaccioni: Nem érzem, hogy meg akarna szabadulni tőlem az Elnök úr


Az Inter háromgólos hátrányból várja az Európa Liga nyolcaddöntőjének Tottenham elleni visszavágóját, ráadásul az olasz bajnokságban is botladozik, ennek ellenére Andrea Stramaccioni vezetőedző nyugodtan készül a csütörtöki meccsre.

"Nem mondhatom, hogy nem kaptam mindig 101 százalékos támogatást az Elnök úrtól, ugyanakkor ő az elnök, olyan döntést hoz, amilyet akar. De nem érzem, hogy meg akarna szabadulni tőlem. Sőt, nehéz időkben még jobban bátorít és támogat minket, mint amikor jól mennek a dolgok" - értékelte saját helyzetét a vezetőedző.

A kék-feketék az előző héten 3-0-ra kikaptak a Tottenhamtől, így messze kerültek az EL-negyeddöntőtől. Ráadásul az idén lejátszott tíz bajnokijukból csak hármat nyertek meg, háromszor döntetlent játszottak és négyszer kikaptak. Legutóbb vasárnap hazai pályán a jelenleg középcsapatnak számító Bolognától.

Az olasz csapatok általában nem veszik komolyan az Európa Ligát, és bár az Interre eddig nem ez volt a jellemző, nehéz kitalálni Stramaccioni csütörtöki meccsel kapcsolatos szavaiból, hogy mire készül: "Jól akarunk játszani és meg akarjuk tisztelni a sorozatot is, de tisztában vagyunk a helyzetünkkel és vannak hiányzóink. Nehéz 3-0-ról fordítani, de győzni akarunk. Tudjuk, hogy mennyire fontos a hátralévő 11 bajnokink, de most csak a Tottenhamre koncentrálunk. Jól akarunk játszani a saját közönségünk előtt, nyerni szeretnénk."

Tv: Digi Sport1 19ó
forrás: hatharom.hu