Recent comments

Friss Hírek

Raiola: Balotelli nem volt ilyen boldog még


Mino Raiola elárulta, védence, Mario Balotelli soha ennyire boldog nem volt még.

Emlékezetes, a hosszúra nyúlt olasz válogatott támadó, Balotelli mindjárt első olasz bajnokiján két gólt lőtt, mégpedig azután, hogy hazatért a Manchester City-től, és az AC Milannak írt alá.

Ügynöke, Mino Raiola kijelentette, a 22 éves Milan-támadót ilyen boldognak még soha nem látta az életben, mint az említett, Udinese elleni 90 perc után.

- Sugárzott róla az elégedettség, és ez azóta is így van, bár a Barcelona elleni BL-meccseken nem léphetett gyepre – nyilatkozta Raiola. – Mari azóta is emlegeti, már az első percben csaknem betalált, és az igazán meghozta az étvágyát. Lendületéből pedig azóta sem fogy ki.

A menedzser úgy gondolja, végül is jól jöttek ki a hercehurcából, hiszen sokáig kétséges volt, mi lesz a focista sorsa. De mivel végül is Balotelliben olasz vér folyik, tehát csakis Itáliában érzi igazán jól magát.

- Igen, pontosak az információik, még maga Zlatan Ibrahimovic és üzent neki, gratulált a két bajnoki góljához – mondta újságíróknak Raiola. – Sőt, elárulhatom, hogy a Milantól tavaly nyáron távozott svéd csatár megpendítette, esetleg ő is visszajön az AC Milanhoz. Igaz, előbb megteszi azt, amiért a Paris SG-hez írt alá. Francia bajnok kíván lenni.

Raiola hozzátette, azóta Sir Alex Ferguson, a Manchester United edzője is elmondta a véleményét Balotelli távozásáról. Bár nem tartotta egy különlegesen nagy egyéniségnek, de éreztette, miután a magas csatár otthagyta a City-t, a Unitednek valószínűleg könnyebb dolga lesz az angol bajnoki cím megszerzésével.


forrás: Futballista.hu