Recent comments

Friss Hírek

Cavani és Balotelli duplája is győzelmet ért


A Serie A 29. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein Cavani az Atalanta, Balotelli pedig a Palermo ellen duplázott, ami egyben azt is jeleni, hogy mind a nápolyiak, mind a milánóiak otthon tartották a három pontot.


Egyértelműen győzelmi szándékkal lépett pályára a Napoli együttese az Atalanta ellen, hiszen a kékek hét bajnoki óta nyeretlenek. A találkozó jól kezdődött a hazaiak számára, mivel a 3. percben Zuniga buktatásáért büntetőt kapott a Napoli. A mostanában gyengébb formában futballozó Édinson Cavani volt az ítéletvégrehajtó, aki laposan a jobb alsóba lőtt, ezzel előnyhöz juttatva csapatát (1-0). 

Ami ezután következett, azt minden bizonnyal nem fogja kitenni az Atalanta az ablakba. A 16. percben egy Hamsik-Pandev összjáték után utóbbi teljesen üresen találta magát, de 8-9 méterről csúnyán fölé lőtt. Egy perccel később Cavani előtt is adódott egy lehetőség, a változatosság kedvéért ő mellé lőtte a ziccert. A 21. percben Marek Hamsík kapott kiváló labdát Zunigától, de a szlovákok kiválósága fejjel, három méterről képtelen volt eltalálni a kaput. Nem sokkal később Hamsík ismét kísérletezett, a lövését viszont magabiztosan fogta a kapus.

Ahogyan az lenni szokott, a rengeteg kihagyott lehetőség ezúttal is megbosszulta magát. Az Atalanta a jobb oldalon vezetett kontrát, egy lapos beadást követően Bonaventura már-már komédiába illően elhibázta a lehetőséget, de a játékszer Cannavaróról a kapuba pattant (1-1).

A bekapott gól olyannyira sokkolta a hazaiakat, hogy a bergamoi gárda nem sokkal később még egy kapufát is lőtt. A félidőt viszont Napoli-helyzet zárta, de Hamsik lövését ismét megfogta Consigli.


A második játékrészt is rendkívül jól kezdte a Napoli, a gond csak az volt, hogy a kékek továbbra sem tudták kihasználni helyzeteiket. Bemelegítésként Pandev kísérletezett átlövéssel az 51. percben, sikertelenül. Nem sokkal később két nápolyi szöglet következett, az elsőből Dzemaili, a másodikból Cavani teremtett helyzetet, egyiket sem sikerült azonban kihasználni. Az 58. percben a nápolyiak kedvence, Cavani addig-addig cselezgetett, amíg ziccerbe nem került, a kapus viszont megint a helyén volt, ráadásul az ismétlés sem sikerült a hazaiaknak. A hatalmas nyomás aztán a 65. percben érett góllá, ekkor egy felívelt labdát két hazai játékos is elvétett, amely így a tizenhatos közepén álló Cavanihoz pattant. A korábban sok ziccert elrontó csatár ezúttal nem hibázott, egy csel után a jobb alsót lőtte ki (2-1).

Ahogyan az első, úgy a második találat után sem hagyott alább a Napoli-nyomás. Nem sokkal az előny megszerzése után ugyanis Pandev, majd Cavani is veszélyeztetett. A 73. percben viszont ismét egyenlíteni tudtak a vendégek, méghozzá egy egykori Napoli-játékos, German Denis révén. Egy kontrát követően Denis a védők, illetve a kapus mellett eltolta a labdát, majd nem túl könnyű szögből a hosszúba emelt (2-2).

A Napoli természetesen ezt követően sem adta fel, a 80. percben Hamsík még elrontott egy fejest, a 81. minutumban viszont már tehetetlen volt a vendégek védelme. Néhány rövid, gyors passz után a bal szélről Armero tálalt Pandev elé, aki közvetlen közelről, laposan a kapuba gurított (3-2).

A találkozó hátralévő részében az Atalanta már képtelen volt válaszolni a Napoli harmadik találatára, így a hazaiak hét bajnoki után tudtak nyerni a Serie A-ban, ami egyben azt is jelenti, hogy a nápolyiak a második helyről várhatják a folytatást.

 Napoli-Atalanta 3-2 (1-1)
 G: Cavani (3.-büntető, 65.), Pandev (81.), ill. Cannavaro (31.-öngól), Denis (73.)



A Milan a Palermo ellen próbált vigasztalódni, hiszen Ambrosiniék a hétközben óriási pofonba szaladtak Barcelonában. A találkozó kezdése szinte megegyezett a Napoliéval, hiszen a hazaiak itt is nagyon korán büntetőhöz jutottak. A 8. percben egy szögletet követően Aronica rántotta le Balotellit a tizenhatoson belül, a bíró sípja pedig nem maradt néma. A büntetőt maga a sértett lőtte, és védhetetlenül a jobb alsóba küldte a labdát (1-0).

A Milan gólja után kissé langyossá vált a mérkőzés, néhány gyatra lövés után a 24. percben El-Shaarawy növelhette volna a hazaiak előnyét, azonban a fiatal tehetség cselét követően a védők blokkolták a közelről eleresztett löketet.

A félidőt a hátrányban játszó Napoli zárta jobban, előbb Ilic, majd Donati lövését blokkolták a védők, majd a 37. percben Dybala lőhetett Flamini mellől, de a lökete nem talált kaput. A 38. percben Morganella még megpróbált egy átlövést, a lapos alsóba tartó játékszert azonban Abbiati szögletre tudta ütni.

A második játékrész ugyanúgy folytatódott, ahogyan az első végződött. A Palermo lelkiismeretesen harcolt az egyenlítésért, az 51. percben Josip Ilic, majd az 55. minutumban Dybala lövésénél akadt dolga Abbiatinak.

A Palermo offenzívái azonban azt jelentették, hogy hátul kinyíltak a vendégek, ez pedig a Milan nem hagyta kihasználatlanul. A 66. percben Niang beadása után egy védőről a kapusra, onnan pedig Balotelli elé pattant a labda, aki közvetlen közelről, kíméletlen erővel bombázta azt a kapuba (2-0).

A találatot követően a Milan még inkább visszavett, és a Palermo sem igazán hajtott a szépítő találatért. Ennek következtében a Milan magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, így 29 forduló után a dobogó harmadik fokán áll a csapat. A Palermo helyzete egyre nehezebb, hiszen a vasárnapi vereségnek köszönhetően már öt pont a déliek lemaradása a biztos bennmaradó helyen álló Genoától.

 Milan-Palermo 2-0 (1-0)
 G: Balotelli (9., 66.)

 Fiorentina-Genoa 3-2 (1-0)
 G:Aquillani (33.), Cuadrado (62.), Cassani (77.-öngól), ill. Portanova (58.), Antonelli (69.)

 Pescara-Chievo 0-2 (0-0)
 G:Stoian (88.), Thereau (93.)

 Siena - Cagliari 0-0

forrás: hatharom.hu