Recent comments

Friss Hírek

Roma: Baldini Zemant bírálja - váltás következhet



Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma ügyvezető igazgatója, Franco Baldini elmondta, a szurkolók jogosan vannak felháborodva a csapat idei szereplésén, így azt sem zárja ki, hogy rövid időn belül menesztik a cseh vezetőedzőt, Zdenek Zemant.


Franco Baldini, az AS Roma ügyvezető igazgatója a Sky Sport Italiának tett nyilatkozatában elismerte, hogy felvetődött a vezetőségen belül Zeman leváltása a csapat pénteki 4–2-es, Cagliari elleni veresége után.

A kínos eredményt követően a szurkolók megvárták a csapatot, és inzultálták a játékosokat, valamint Zemant, akinek azonnali lemondását követelték.

„Elismerem, a szurkolók jogosan voltak ingerültek, senki nem lehet boldog egy szezonnal. Nehéz beszélni egy ilyen vereség után, és hiba lenne elhamarkodott döntéseket hozni, de a hétvégén az egész helyzetet felülvizsgáljuk, nem csak az edző személyének kérdését " – mondta Baldini.

Baldini részletesebben is kitért az edző körüli feszült helyzetre.

„Zemanban eddig nem kételkedtünk, azonban, úgy tűnik, már nem hisz a csapatban és szívesebben foglalkozik azzal, hogy a felelősöket keresse, minthogy megtalálja a problémákra a megoldást" – mondta az edzőről Baldini.

Az ügyvezető igazgató beszélt Maarten Stekelenburg a helyzetéről is, a kapus ugyanis nyíltan vállalta, hogy át akar igazolni a Fulhamhez.

„Maarten elmondta, hogy el szeretné hagyni Rómát a Fulham kedvéért, azonban a londoni csapat ajánlata az utolsó órákban érkezett, és már nem tudtunk helyettest találni a helyére, így meghiúsult az átigazolás. Most az a célja, hogy visszaszerezze a helyét a kezdő tizenegyben" – zárta nyilatkozatát az ügyvezető igazgató.

A Roma az eddigi huszonhárom mérkőzéséből mindössze tízet nyert meg a Serie A-ban, ezzel csak a nyolcadik helyen áll.


forrás: NSO