Recent comments

Friss Hírek

Inter: Carew után van Nistelrooy?


Mint ismert, kellemetlen problémával kellett szembesülnie Andrea Stramaccioninak, az Inter vezetőedzőjének: alig pár nappal a téli átigazolási szezon lezárulta után súlyos sérülést szenvedett gólvágója, Diego Milito. 


Az Inter így a szabadon igazolható csatárok piacát kezdte el vizsgálni és sokáig úgy tűnt, hogy a norvég John Carew lesz az argentin helyettese, ám ő megbukott az orvosi vizsgálatokon. A klub figyelme így a Manchester United és a Real Madrid egykori gólzsákja felé fordulhat.


Ruud van Nistelrooy kétségtelenül az elmúlt két évtized egyik legnagyszerűbb csatára volt Európában és az egész világon. 

A holland gólgyáros előbb a manchesteriek vörös, majd a madridiak fehér mezében riogatta az ellenfél védelmét, amelyek között kevés olyan akadt, amely fel tudta venni vele a versenyt akár a bajnokságban, akár a Bajnokok Ligájában - utóbbi sorozatnak ő a második legeredményesebb játékosa volt csapattársa, Raúl mögött.

RvN az előző szezont a Málagánál töltötte, ahol sikerült kivívnia a csapattal a BL-indulás jogát, de az elitsorozatba már nem tért vissza, nyáron szögre akasztotta a futballcipőt. 

A jelek szerint a Nerazzurri mégis megpróbálkozhat a megszerzésével, ugyanúgy 15 hónapos kontraktust ajánlhatnak majd neki, mint előtte Carew-nak.

Hogy van Nistelrooy visszatér-e a labdarúgás világába az Inter kedvéért, és ha igen, jobb fizikális állapotban van-e, mint norvég kollégája, az még kérdéses.

Az viszont tény, hogy a hollandnak egészen elképesztő gólmutatói vannak: a PSV-ben 67 meccsen 62 gólt szerzett, majd 150 meccsen 95-ig jutott a Vörös Ördögöknél és 68/46-ot varázsolt össze a Királyi Gárda mezében. 

Ezt követő levezető éveiben a Hamburgban 35/13, a Málagában 28/4 volt a mérlege - összesen 449/246 a pályafutása mérlege, a holland válogatottban pedig 35-ször talált be 70 találkozón.

forrás: azzurri.co.hu