Recent comments

Friss Hírek

Inter: A Chievo védőjével erősítenek


Várhatóan még a hónapban aláírja szerződését az Interrel Marco Andreolli, a Chievo Verona hátvédje.


A 26 éves bekk szabadon tárgyalhat más klubokkal a nyári átigazolásáról, mivel júniusban lejár a szerződése. Az Inter pedig lecsapott az alkalomra, és a jelek szerint Campagnaro után újabb hátvéddel erősítik meg a keretüket.

A játékos ügynöke, Patrick Bastianelli már találkozott az Inter vezetőivel és sikerült mindenben megállapodniuk. Andreolli természetesen ingyen érkezik Milánóba, ahol évi egy millió €-t fog keresni.

Az egykor az U21-es válogatottat is megjárt védő 2003 és 2005 között az Inter akadémiáján nevelkedett, majd két évig a felnőtt csapat tagja volt, de 2007-ben a Romához került a Chivu-üzlet részeként. Jelenlegi csapatát 2010 óta erősíti.

Andreolli idén 16 bajnoki meccsen lépett pályára a Repülő Szamarak mezében, ezeken két gólt szerzett.

forrás: azzurri.co.hu