Recent comments

Friss Hírek

NAPOLI: Bravo potyázott, Hamsíkék legyőzték a Barcát

A Napoli labdarúgócsapata Genfben, felkészülési mérkőzésen 1–0-ra győzött a Barcelona ellen.


A Barcelona kapuját ezúttal nem a német Marc-André ter Stegen védte, hanem a szintén idén nyáron igazolt chilei Claudio Bravo, elöl pedig helyet kapott a kezdőben a marokkói felmenőkkel bíró, U19-es spanyol válogatott Munir El Haddadi. Lionel Messi, Neymar és Luis Suárezt hiába keresték a szurkolók, a másik oldalon viszont a szűk egy hónapja még vb-döntőt játszó Gonzalo Higuaín már leült a kispadra.

Az első félidőben a Barca enyhe mezőnyfölényben játszott, a legnagyobb védést, azonban Bravónak kellett bemutatnia, mégpedig Marek Hamsík szabadrúgás utáni fejesénél.


A Napolit irányító Rafa Benítez hármat cserélt a szünetben, míg Luis Enrique a 60. percig várt az első változtatásokra, akkorra már kétszer is eltalálta az oldalhálót a második félidőt aktívabban kezdő csapata.

Egyórányi játék után pályára lépett többek között a Barca nyáron igazolt horvát csodagyereke, Alen Halilovic is, a 80. percben azonban nem ő, hanem Blerim Dzemaili került a középpontba. Na meg Bravo, aki csúnyán bevédte a svájci válogatott középpályás egyébként életerős és veszélyesen csavarodó lövését. Valószínűleg nemcsak a nápolyiak örültek ennek a találatnak, hanem titkon Ter Stegen is.


A Barcelona hiába nyomta meg a hátralévő időt, próbálkozásai továbbra is hatástalannak bizonyultak – a Kalidou Koulibaly, Raúl Albiol duó remekül működött a nápolyi védelem közepén – így 1–0-ra a Napoli győzött.

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NAPOLI–BARCELONA 1–0 (0–0)
Gólszerző: Dzemaili (80.)


forrás: NSO