Recent comments

Friss Hírek

MAZZARRI: A maximumot akarjuk!

20:45-kor az Inter is megkezdi idei bajnoki szereplését, méghozzá a tavaly nagyszerű szezont futó Torino otthonában. 



A tavalyi szezont 5. helyen záró Inter trénere, Walter Mazzarri reméli, hogy csapata át tudja ültetni a bajnokságra is a nyáron nyújtott jó formáját.

“A Granata egy jó csapat egy jó edzővel, ez a meccs rögtön egy komoly teszt lesz számunkra. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fognak reagálni éles meccsen a srácok, miután jól sikerült a felkészülési időszakunk.”

Mazzarri elmondta: sokkal kiegyensúlyozottabb szezonra számít az idén.

“A tavalyi dobogósokon kívül most további 4 erős csapat van ott a nyomukban, akik mind tele vannak meglepetésekkel. Minden bizonnyal kiegyensúlyozottabb lesz idén a mezőny, mint tavaly volt, így ha meg tudjuk találni a folyamatosságot, egy olyan nagy klub, mint az Inter, nagyon sok mindent elérhet. Idén jobb pozícióból kezdünk, mint tavaly, mert már jól ismerem a csapatot, hiszen tavaly is én voltam az edző. A srácok is tudják, hogy tavaly sok dolgot kellett még megismernem, de most már ők is jól ismernek engem.”

A csapat céljait illetően Mazzarri nem akart pontos elvárásokról beszélni.

“A Bajnokok Ligája lenne a célunk? Nem mondhatom azt, hogy a 3. helyre hajtunk, mert ezzel máris kizárnám az első két helyet. A célunk az kell hogy legyen, hogy a maximumot nyújtsuk minden áldott vasárnap. A szezon végén pedig meglátjuk, mire volt mindez elég.”

“Matteo (Kovacic) rengeteg önbizalmat és önbecsülést szerzett. Rájött, hogyan tudja a legjobban kezelni a labdát, milyen stílus illik hozzá leginkább. Egy fecske nem csinál nyarat, de ez a srác nagyon jó úton halad. Dodó jól kezdett, remek benyomást tett rám az első meccsein. Azt hiszem, a mi játékrendszerünk lehetővé teszi, hogy a képességei legjavát hozza ki magából.” – dicsérte csapata tehetségét és új szerzeményét is Mazzarri.

“Gary Medel és Yann M’Vila megszerzése komoly hasznára válik majd a csapatnak. Hogy szerepelhetnek-e ők együtt? Abszolút! Szeretném, ha képesek lennénk könnyen váltani a 3-5-2-es, a 3-4-3-as és a 4-2-3-1-es felállások között, ilyen felállásoknál pedig ők ketten békésen megférnek egymás mellett.”

“Az Európa-liga csoportunk közel sem olyan könnyű, mint a legtöbben hiszik. A Saint-Etienne második helyen áll a francia bajnokságban, és tavaly is remek szezont futottak. A Dnipro szörnyű emlékeket ébreszt bennem, pár éve a Napolival 3-0-ra kaptunk ki tőlük hazai pályán. A Qarabag egyelőre ismeretlen, fel kell készülnünk belőlük, de mindenképpen egy kihívásokkal teli utazásra számítok.”

forrás: azzurri.co.hu