Recent comments

Friss Hírek

MAROTTA: Elégedettek lehetünk

A tegnap esti monacói sorsolás nyomán eldőlt, hogy a Juventus a Bajnokok Ligája A csoportjába került, ahol a tavalyi döntős, spanyol bajnoki címvédő Atlético Madriddal, az Olimiakosz Pireusszal és a Malmö csapatával kell majd megvívnia a továbbjutást jelentő helyekért.

 
Az Öreg Hölgy sportigazgatója, Beppe Marotta elégedetten és optimistán nyilatkozott a sorsolást követően.

"Ez egy olyan Bajnokok Ligája csoport, amellyel a Juventus elégedett lehet, azonban vannak rejtett veszélyforrásai, ilyen például a Malmö, amely számára már elkezdődött a szezon, s novemberben zárul." - nyilatkozta Marotta a Sky Sport Italianak.

"Tisztelnünk kell a mezt, amelyet viselünk, hiszen a továbbjutás elérhető közelségben van. Az elmúlt két-három esztendő során a csapat ráfizetett a tapasztalat hiányára, azonban ez mostanra megváltozott."

Természetesen szó esett az átigazolási piacról is, hiszen a Juventusnak még maradt néhány napja arra, hogy tovább erősítse keretét az új szezon előtt, s az újságírók természetesen rákérdeztek Radamal Falcao ügyére is.

"Számos olyan pletyka akad, amelyet felfújnak, azonban nem voltak egyeztetések. Már most készen állunk a céljaink elérésére, főként, ha figyelembe vesszük, hogy nem adtuk el a kulcsjátékosainkat.

"Rendkívül realista vagyok, s nem gondolom, hogy lesz még nagyszabású igazolásunk. Ha álmokról van szó, úgy minden rendben, azonban legyünk realisták, s mondjuk ki, hogy egy ilyen igazolás kívül esik a lehetőségeinken."

A Juventus új mestere, Massimiliano Allegri ennél lényegesen diplomatikusabban, s szűkszavúan értékelte a sorsolást.

"Ez nagyszerű és kiegyensúlyozott csoport számunkra, mely tüzes hangulatú mérkőzéseket kínál az Atlético és az Olimpiakosz ellen."

forrás: juventuz.blog.hu