Recent comments

Friss Hírek

Napoli: Az elnök tárgyalni készül a Chelsea-vel Cavaniról

Aurelio De Laurentiis, a Napoli labdarúgócsapatának elnöke azt nyilatkozta, hogy még csütörtökön tárgyalni fog a Chelsea vezetőivel Edinson Cavani klubváltásáról.


„Ha Cavanit eladjuk, akkor az érte kapott mind a hatvanhárom millió eurót visszaforgatjuk a csapatba. A Chelsea érdeklődik iránta, a következő órákban felhívnak majd. Boldog lennék, ha maradna, de amennyiben távozik, megfelelően pótoljuk – mondta De Laurentiis, aki az erősítési terveikről is ejtett néhány szót. – Hugo Campagnaro távozása után a védelem élvez prioritást, valamint a játékrendszer megváltoztatása. Benítez rendszere igényel egy középpályást, így ebbe a csapatrészbe keresnünk kell egy meghatározó játékost. Szintén szükségünk lesz egy jobb oldali támadóra, és ezen a téren már közel állunk kiszemeltünk megszerzéséhez, de többet nem mondhatok, nehogy feljebb vigyék az árát. Gondolkodunk egy kapus szerződtetésén is, de nem Morgan De Sanctis helyére hoznánk. Tárgyalunk egy fiatallal, aki a második számú kapusunk lehet mögötte. Zuniga pedig Nápolyban marad, nem adom el, még huszonöt millió euróért sem.”
A Napoli elnökével kapcsolatban a napokban megjelent egy hír, miszerint külföldön is szeretne magának venni néhány futballcsapatot. Ezt most megerősítette, sőt kifejtette:

„Leendő angol csapatommal az alsóbb osztályokból indulnék el. Szeretném meghonosítani a Napoli modelljét négy különböző országban is: Olaszországon kívül az Egyesült Államokban, Angliában és Brazíliában. Mindezt hat éven belül meg akarom valósítani.”

forrás: NSO