Recent comments

Friss Hírek

Roma: Visszavonul a világbajnok középpályás

Visszavonul a profi labdarúgástól Simone Perrotta, az AS Roma 2006-ban az olasz válogatottal világbajnoki címet szerző labdarúgója. 


A szeptemberben 36. születésnapját ünneplő középpályás azzal indokolta döntését, hogy bár egy másik klubnál még folytathatná, mindenképpen az AS Roma öltözőjében szeretné szögre akasztani a stopliscipőt. 

„Nem folytatom tovább, inkább vonulok vissza most a Romából, mint bármelyik másik klub játékosaként egy vagy két év múlva. Mindig is ebben a mezben szerettem volna befejezni, és ebben is fogom” – nyilatkozta a Teleradiostereónak.

Perrotta nem szégyellte bevallani, a klub új vezetőedzője, a francia Lille-től érkező Rudi Garcia nem számol vele a következő szezonra: „Csendben érkeztem, csendben is távozom. Ez így helyes” – mondta.

A felnőttpályafutása elején a Regginából induló, majd egy idényre a Juventusban is megforduló középpályás a 2012–2013-as szezonban 16 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett a Serie A-ban, az Olasz Kupában egy fellépése volt, a Lazio elleni, 1–0-ra elveszített fináléban nem kapott lehetőséget.


„Az egyetlen, amit bánok, hogy az utolsó mérkőzésem nem úgy sikerült, ahogy mi játékosok és a szurkolóink szerették volna. Hatalmas csalódás volt, amin valószínűleg sosem fogok tudni túllépni. Nem szabadott volna így végződnie” – zárta mondandóját Perrotta, aki 2004 és 2013 között volt a fővárosi klub labdarúgója, karrierje során több mint félezer mérkőzésen lépett pályára, az olasz nemzeti tizenegyben 48 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. 

forrás: NSO