Recent comments

Friss Hírek

Inter: 8 millióért érkezhet védő Svájcból

Mauro Icardi, Hugo Campagnaro, Diego Laxalt, Rubén Botta, Marco Andreolli és Walter Mazzarri révén hat biztos érkezője már van az Internek a nyáron, de az előző szezon csapnivaló teljesítménye és a 9. hely megmutatta, hogy ennél még jóval többre lesz szükségük a versenyképességük visszaszerzéséhez. 


A terítéken ezúttal védők vannak, egyikük országon belül válthat klubot, míg a másik Svájcból érkezhet.

A '91-es születésű osztrák védő, Aleksandar Drgaovic a svájci Basel csapatát erősíti immár két éve, ez idő alatt 76 meccsen 4 gólig jutott és alapemberré vált csapatában. A 7 millió euróra taksált játékos a védelem oszlopaként vette ki részét a Basel idei bajnoki címéből valamint az Európa-liga elődöntőbe kerülésből, összesen 45 meccsen lépett pályára a szezonban az ifjú középhátvéd. 

Olasz források szerint az Inter vezetősége szeretné hamar nyélbe ütni az üzletet, hogy a nyári felkészülést már a csapattal kezdhesse meg. 

Dragovicot az elmúlt hónapok során többször is a helyszínen tekintették meg a Nerazzurri megfigyelői, a véleményük pedig mindannyiszor pozitív volt. Dragovic jó felépítésű, erős fizikumú és nagyszerű a levegőben.
A Basel 4 védős rendszerében a bal oldali középhátvéd posztját töltötte be, idén pedig 8 millió €-ért öltözhet fekete-kékbe, ugyanis klubja ennyit kér érte és a jelek szerint nem igazán érdeklik őket csereüzletek.

A Gazzetta eközben néhány mondatban beszámol arról is, hogy az Udinese 29 éves brazil védője, Danilo továbbra is szerepel az Inter kívánságlistáján, de a bekk csak akkor cserélné a Friuli stadion légkörét a Meazzáéra, ha Andrea Ranocchia távozna a csapattól, ezt pedig minden bizonnyal egyetlen Nerazzurri-drukker sem szeretné...

forrás: azzurri.co.hu