Recent comments

Friss Hírek

Inter: Guarin az Interrel akar bajnok lenni

A Nerazzurri könnyen feledhető szürke szezonjának azért volt két üde színfoltja, Samir Handanovics mellett Fredy Guarin játéka jelenthetett a milánói klub szimpatizánsainak némi gyógyírt, nem is csoda, hogy több együttes érdeklődését is felkeltette a kolumbiai középpályás, ám ügynöke elmondása szerint a 26 éves labdarúgó csak az Interre fókuszál.



„Maradni szeretne az Internél, boldog itt és a milánói klub színeiben szeretne bajnokká válni. A Manchester United, a Tottenham és az Anzsi sem a tervünk része. Ügyfelem az Interrel szeretne nyerni.” – mondta Marcelo Ferreyra az FcInterNews-nak, majd kitért a Nerazzurri állítólagos tervére.


„A klub el akarná adni Guarint? Ez nem egyezik azzal, amit én hallottam.” 


Úgy tűnik tehát, hogy az Inter szurkolói megnyugodhatnak, a következő idényben a kék-feketéket erősíti majd a dél-amerikai játékos, akit még 2016 nyaráig köti szerződés a milánói gárdához.

forrás: azzurri.co.hu