Recent comments

Friss Hírek

Totti óriási góljával nyert a Roma a Juve ellen


Bár új edzője második mérkőzésén sem játszott tökéletesen, a Celtic elleni Bajnokok Ligája-meccs után kicsit fáradtnak tűnő Juventust egy góllal legyőzte hazai pályán a Roma a Serie 25. fordulójában.

Az első lehetőségek a Roma előtt adódtak, de ezek nem voltak komoly sanszok, idővel pedig a Juventus egyértelműen átvette az irányítást. Az első igazán veszélyes helyzet Pirlóé volt, a középpályás szabadrúgásból lőtt a bal alsóra, Stekelenburg viszont nagyot védett. Ez után már a vendégeknél volt sokkal többet a labda, a Farkasok Zeman alatt talán sosem látott szervezettséggel védekeztek Andreazzoli második mérkőzésén.

Ezzel azonban meg is ölték a játékot, a torinóiak is csak kisebb lehetőségeket tudtak kialakítani. Az első félóra végén aztán megint Pirlo került a középpontba, Totti rúgott bele akaratlanul, de csúnyán a térdébe. Néhány percnyi ápolásra szorult a vendégek irányítója, de végül folytatni tudta.

A szünet előtti percekben szinte semmi nem történt, utána élénkültek csak meg az események. A Roma újra aktívabbá vált, ezáltal a Juvénak is több területe lett, Barzagli távolról, Matri közelről próbálkozhatott.. A gól végül a hazaiak részéről jött, egy gyengén sikerült beívelés után Totti elé került a labda, ő pedig 20 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felsőbe. (1-0)

A Roma múltját ismerők számára nem annyira meglepő módon a Farkasok a lőtt gól után többet kockáztattak, mint addig, lendületes kontrákat vezettek, amiknek a végén voltak komoly lehetőségeik, de elrontották azokat. Volt, hogy De Rossi mutatott be egy nagy luftot, de Osvaldo is ígéretes helyzetben futott lesre. 

Eközben a hazaiak többször is teljesen feladták a középpályájukat, ezzel azonban nem tudott élni a Juventus. Rendre gyengén sikerült íveléseket küldtek Stekelenburg kapuja elé, a holland pedig csak egyszer jött zavarba, akkor is volt, aki kisegítse.

A hajrában aztán a bordó-sárgák szinte csak a játék tördelésével foglalkoztak, ennek a hozzáállásnak pedig nem tudott fölébe kerekedni a vendégcsapat. Kisebb balhéval ért véget a mérkőzés, mivel a játékvezető a négyperces hosszabbítás végén már nem engedett elvégezni egy Juventus-szögletet, de a torinóiak viszonylag gyorsan elfogadták a bíró döntését.

A Roma a győzelemmel is legfeljebb a középmezőny elejére jöhet fel, míg a Juve marad az élen a forduló után. A kérdés, hogy mekkora előnnyel.

Roma-Juventus 1-0 (0-0)
gólszerző: Totti (58.)

forrás: hatharom.hu