Recent comments

Friss Hírek

A Samp legyőzte a Romát, ikszelt a Milan


Mindössze két csapat, az AS Romát legyőző Sampdoria és a Torinót megverő Udinese szerezte meg a három pontot az olasz labdarúgó Serie A 24. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein.


A „zemantalanított" AS Roma támadó szelleme az edző menesztésével sem szállt el: a fővárosiak sokkal többet kezdeményeztek a Sampdoria otthonában is, ám a genovai védelem állta a sarat, élén Romero kapussal, aki az első félidő során Francesco Tottival és Erik Lamelával is kitolt.

Azt viszont már csak Romero is megkövülten nézte, amikor az 51. percben Lamela betalál a jobb fölsőbe, a játékvezető viszont les miatt nem adta meg a gólt – Lamela nem volt lesen, néhány másodperccel korábban egyik társa ellenben úgy tűnt, igen. A heves római reklamálás nem hatotta meg a játékvezetői egységet, maradt a 0–0...

...egészen az 57. percig, amikor a szünetben beállt Sansone előkészítése után Estigarribia megszerezte a Sampnak a vezetést. A 68. percben Osvaldo szép ívben elzuhant a büntetőterületen belül, a játékvezető tizenegyest ítélt és adott egy sárgát Gastaldellónak. A sértett maga állt a labda mögé, de borzalmasan gyenge tizenegyesét Romero simán megfogta. A labda ki sem jött róla...

Ha a római drukkereknek nem lett volna elég rossz a hangulata, akkor Sansone a 72. percben gondolkodott a további hangulatrombolásról: a cseréből főszereplővé előrelépő Samp-játékos a 72. percben nagy szabadrúgásgólt ragasztott a jobb fölső sarokba. 

A 75. percben az egy össze-vissza pattogó labdát „megtaláló", és ballal a hálóba bombázó Lamela révén szépített a Roma, csak hogy két perccel később visszaálljon a kétgólos különbség: egy szöglet után Icardi csúsztatott a hálóba. 

Az eredmény maradt (a végét ingerült dulakodás és szájkarate színesítette) Zeman elment, a kép változatlan: a Roma továbbra is rengeteget támad, de lyukas védelmét nem sikerül rendeznie...

Sampdoria–AS Roma 3–1 (Estigarribia 56., Sansone 73., Icardi 77., ill. Lamela 75.)

Az AC Milan hátrányból felállva, Mario Balotelli tizenegyesgóljával szerzett pontot a Cagliari ellen.

Az AC Milan Niang, Balotelli, El Shaarawy trióval állt fel a Cagliari ellen, a papíron igen jól mutató trió azonban az első félidőben nem sok hasznosat tudott felmutatni, sőt, a szárdok a 45. percben megszerezték a vezetést.

Daniele Conti löbbölt a tizenhatoson belülre, a korábban nagy helyzetet elpuskázó Victor Ibarbo túlugrotta honfitársát, Cristián Zapatát, és a jobb alsó sarokba csúsztatta a labdát.

A Cagliari a 82. percig meg is tartotta a vezetést, csakhogy ekkor Davide Astori (második) sárga lapot érően avatkozott játékba saját tizenhatosán belül, Mario Balotelli pedig büntetett, tizenegyesével egyenlített a Milan, és legalább egy pontot megszerzett. 

Cagliari–AC Milan 1–1 (Ibarbo 45., ill. Balotelli 82. – 11-esből)

Az Udinese Roberto Pereyra révén már a 8. percben megszerezte a vezetést a Torino ellen, és végig is ért ezzel a minimális fórral, a Bologna–Sienán már az első félidőben kialakult az 1–1-es eredmény.

A Palermo hátrányba került otthon a Pescara ellen, de megmentett egy pontot, az Atalanta és a Catania gól nélkül végzett.

Udinese–Torino 1–0 (Pereyra 8.)

Palermo–Pescara 1–1 (Fabbrini 80., ill. Bjarnason 73.)

Atalanta–Catania 0–0

Bologna–Siena 1–1 (Kone 41., ill. Emeghara 33.)

Parma–Genoa 0–0

forrás: NSO