Recent comments

Friss Hírek

Milan: Berlusconi leváltja Allegrit, ha nem nyerik meg a bajnokságot


Az AC Milan vezetősége készen áll arra, hogy a nyáron megváljon Massimiliano Allegri vezetőedzőtől, amennyiben a csapat nem szerzi meg egymás után a második bajnoki címét.

Tuttosport jelentése szerint hiába hosszabbította meg a közelmúltban 2014 nyaráig szerződését Allegri, nem érezheti magát biztonságban, mivel a Barcelona ellen BL-búcsú állítólag feldühítette Silvio Berlusconi elnököt.
Az egykori kormányfő nem volt elragadtatva csapatától a katalánok elleni negyeddöntőben, ezért azt fontolgatja, hogy leváltja Allegrit, ha nem nyerik meg a Scudettót.
A 44 éves szakvezető 2010 nyarán érkezett Milánóba a Cagliaritól és mindjárt az első idényében bajnoki címet szerzett a Rossonerikkel.
A Milan idén is nagy favoritja a Serie A-nak, de mivel a Bajnokok Ligájában nem sikerült maradandót alkotnia, elképzelhető, hogy a hazai terepen való remeklés kevés lesz az állás megtartásához.
Tavaly a nyolcaddöntő, idén pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást a BL-ben, ez pedig a hétszeres győztes sztárcsapatnál nem igazán  kielégítő teljesítmény.
Berlusconi úgy érzi, hogy a nemzetközi sikerek elérése meghaladja Allegri képességeit, így a hírek szerint keresi a megfelelő szakembert, aki ismét visszajuttatja Európa elitjébe a piros-feketéket.
hatharom.hu