Recent comments

Friss Hírek

SAMPDORIA: A La Ligába szerződött a világbajnok védő

Két friss világbajnokot avathatott a Serie A a német válogatott 2014-es sikerével, egyikük viszont mostanra elhagyta az olasz bajnokságot. 


A németekhez csupán az utolsó pillanatban beugró Skhodran Mustafi a Sampdoria mezét a Valenciáéra cserélte. 

Mint ismert, Marco Reus a németek utolsó felkészülési meccsén szenvedett súlyos sérülést, így sürgősen szüksége volt egy új kerettagra Joachim Löw szövetségi kapitánynak. A választása végül kissé meglepő módon a Reus-szal közel sem azonos poszton játszó Sampdoria-játékosra esett, így Mustafi is elutazhatott a csapattal Brazíliába. Ha pedig ott volt, világbajnok lett, valamint háromszor pályára is lépett: a portugálok, a ghánaiak és az algériaiak ellen összesen mintegy 130 percet játszott a védelem közepén és jobb szélén egyaránt bevethető Mustafi.

A mindössze 22 éves német tavaly remek szezont produkált a Sampdoriában, amit a válogatott behívó mellett az is jól példáz, hogy számtalan nagy klub szívesen a soraiban tudta volna. A mercato kezdeti szakaszában olvashattunk többek között a Juventus érdeklődéséről is, de a Zebrák valószínűleg sosem gondolták igazán komolyan a szerződtetését, a befutó így végül egy Itálián kívüli klub lett.

A spanyol bajnokságban vitézkedő Valencia csapata ma délelőtt hivatalos honlapján jelentette be, hogy az orvosi vizsgálatok sikeres teljesítése után Mustafi hivatalosan is az ő játékosuk lett. A Denevérek 8 millió €-t utalnak át a Samp számlájára a védőért cserében.

Mustafi 2,5 év után hagyta el a genovai klubot.

forrás: azzurri.co.hu