Recent comments

Friss Hírek

INZAGHI: Szenvedéllyel és eltökélten végzem majd a munkámat

Először nyilatkozott a Milan vezetőedzőjeként Filippo Inzaghi, akit hétfőn hivatalosan is kineveztek a piros-kékek élére. 


A világbajnok olasz csatár – aki Clarence Seedorfot váltotta a kispadon – elmondta, ahogy játékosként, úgy edzőként is mindent megtesz majd a klubért, ezt a napot pedig soha nem fogja elfelejteni.

„Nagyon boldog vagyok, felejthetetlen nap számomra a mai – mondta Inzaghi, aki eddig a Milan Primavera-csapatát irányította, tehát Tamás Krisztiánt edzette. – Köszönöm Silvio Berlusconi elnök és a klub bizalmát, hogy ilyen rangos feladattal bíztak meg engem. Büszke vagyok rá, hogy annak csapatnak az edzője lehetek, amelyet éveken át szolgáltam. A Milan rengeteg örömöt és felejthetetlen pillanatot okozott nekem.”

„Ahogy játékosként és az ifjúsági csapat edzőjeként, úgy az első csapat trénereként is mindent megteszek a klubért, szenvedéllyel és eltökélten végzem majd a munkámat. Hatalmas ölelés minden szurkolónknak. Forza Milan!” – tette hozzá a 40 esztendős szakember, aki a Milanból vonult vissza, melyet 2001 és 2012 között erősített.

forrás: NSO