Recent comments

Friss Hírek

VB 2014: Eltiltást is kaphat a harapós Suárez

Luis Suárez, az uruguayi válogatott csatára ismét bajba kerülhet, akár eltiltást is kaphat, mivel valószínűleg beleharapott olasz ellenfele vállába a brazíliai világbajnokság keddi mérkőzésén.




A két csapat a D csoport harmadik fordulójában találkozott egymással, a meccs arról döntött, hogy Costa Rica mellett melyik együttes jut a nyolcaddöntőbe. 

Tíz perccel a lefújás előtt az olasz tizenhatoson belül Suárez és Giorgio Chiellini ütközött, mindketten a földre estek, a televíziós felvételek alapján pedig úgy tűnt, az uruguayi támadó beleharapott a védő vállába. 


Chiellini az eset után meg is mutatta a harapásnyomokat a játékvezetőnek, aki egyik játékosnak sem adott lapot. Sőt, a kifelé szabadrúgás helyett következő uruguayi szögletből szerezte Diego Godín az olaszok búcsúját jelentő gólt.

Az olaszok ekkor már emberhátrányban futballoztak, Claudio Marchisiót ugyanis a 60. percben szabálytalan megmozdulás miatt kiállította a bíró. Az összecsapást Uruguay nyerte 1-0-ra, ezzel az olaszokat kiejtve továbbjutott.

"Nevetséges, hogy Suárez nem kapott piros lapot, teljesen egyértelmű volt, hogy mit tett, ráadásul utána azonnal összeesett, mert pontosan tudta, mit követett el" - nyilatkozta a mérkőzés után Chiellini.

Óscar Tabárez uruguayi szövetségi kapitány azt mondta, nem látta az esetet, meg kellene néznie a felvételeket, de további kommentárt nem kívánt hozzáfűzni a történtekhez: "Ennél sokkal fontosabb dolgok történtek ezen a meccsen."

A nemzetközi szövetség (FIFA) szabályzata szerint a televíziós felvételek visszanézése után, utólagosan is szankcionálhatóak azok a játékosok, akiket az adott mérkőzésen a játékvezető nem büntetett meg.

Suárezt tavaly tíz találkozóról tiltották el az angol Premier League-ben, mert a Liverpool játékosaként megharapta a Chelsea védőjét, Braniszlav Ivanovicsot. A csatár 2010-ben, még az Ajax futballistájaként hét meccset volt kénytelen kihagyni, mert beleharapott Otman Bakkalba, a PSV Eindhoven játékosába.

A hírek szerint a támadó büntetése két meccstől 24 hónapig terjedhet.

forrás: MTI