Recent comments

Friss Hírek

Honda: Sokat kell javítanom a játékom minőségén

Az olasz Milan téli szerzeménye, a japán Honda Keiszuke, mint elmondta, jelenleg csak ötvenszázalékos állapotban van, de a Verona ellenihez hasonló győzelmekkel fejlődni fog.


A japán válogatott játékos első alkalommal kezdett új csapatában a bajnokságban, miután az átigazolási időszakban a CSZKA Moszkvától áttette a székhelyét, de véleménye szerint még alaposan javulnia kell.

„Még mindig nagyon sokat kell javítanom a játékom minőségén – mondta Honda. – Jó érzés, hogy sikerült megnyerni ezt a mérkőzést. Volt néhány problémánk a labdatartással, ebben a jövőben fejlődnünk kell, ahogy abban is, hogy több gólt legyünk képesek szerezni.”

„Ami engem illet, azt mondanám, a tudásom csupán ötven százalékán vagyok jelenleg. Seedorf? Még csak kevés időt tudtam vele beszélni arról, hogy milyen típusú futballt akar játszatni, és hogy mit vár tőlem. Mégis, magabiztos vagyok. Az ilyen győzelmek, mint a Verona elleni, segítenek fejlődni nekem, és pont ez az, amit akarok. Úgy hiszem, egyre több olyan csapattal fogunk játszani, amely védekezni akar majd, és kontrákból betalálni ellenünk. Az ilyen csapatok elleni győzelmek pedig javítják majd a játékunkat. Ehhez viszont keményen kell edzenünk” – tette hozzá a japán játékos.

forrás: NSO