Recent comments

Friss Hírek

Garcia: Jobban akartuk a sikert

Rudi Garcia úgy véli, a Roma sokkal jobban akarta a győzelmet és végül taktikai sikert aratott az Olasz Kupa negyeddöntőjében a bajnokságban listavezető Juventusszal szemben.

 
"Szerintem a Roma jobban akarta a sikert. Nagyon erős csapattal szemben játszottunk és láthattuk, hogy két első csapatra való játékosuk van, ezért nem lehet tudni, hogy mikor rotálnak."- kezdte a meccs után Garcia.

"Mi jól játszottunk ezen az estén, az első félidőben sokat volt nálunk a labda és végül taktikai győzelmet arattunk, hiszen a szünet után úgy döntöttünk, hogy kicsit kivárunk és helyet hagyunk a Juventusnak. Végül így sikerült gólt szereznünk."

Pjanic csak csereként lépett pályára, de fontos szerepe volt a győztes gólban.

"Remek passzt adott Strootmannak, de Gervinho helyezkedése is nagyon jó volt. Szerencsére nagyon sok lehetőségem volt most a cseréket illetően. Felkészítettük Pjanicot arra, hogy csereként beállva mérkőzést eldöntő játékos lehessen. Azt kértem, hogy a csapat dolgozzon keményen és uralja a középpályát, ezt pedig az első félidőben jól megoldották a fiúk. Elmondhatom, hogy Pjanic meghatározó játékosa a csapatnak és az lesz jövőre is."

Ezzel a győzelemmel a Roma bejutott az elődöntőbe, ahol a Napoli, vagy a Lazio lesz az ellenfele és a továbbjutás két meccsen dől majd el.

"Nem hiszem, hogy ezzel a győzelemmel mi lennénk a végső esélyesek, hiszen vannak még nagyon jó csapatok a sorozatban és a két elődöntő is nagyon magas színvonalú lesz. Ki kell élveznünk ezt a sikert, de szerdától már csak a Verona elleni meccsre koncentrálunk, ahol hasonlóan ambíciózus csapatra számítok. Hogy a Napoli, vagy a Lazio lesz-e a következő ellenfelünk, számunkra lényegtelen."

A Roma az év első mérkőzésén 3:0-ra kikapott a Juventustól a bajnokságban, ezzel a sikerrel valamennyire sikerült a visszavágás.

"Ezen az estén ez kupameccs volt, igaz a bajnoki első és második játszott egymással. Olyan Romát láthattunk, mint Torinóban az elején, de most mi hagytunk több helyet és használtuk ki a lehetőségünket a megfelelő pillanatban."

"Egy csapatnak mindig van taktikája, de ez nem mindig működik a pályán és végül rákényszerül a kontrákra. Szerintem ezen az estén a Roma remekül megoldotta a feladatát."

"Erre a meccsre nagyon vártak a szurkolóink és egész Olaszországban, a stadion teljesen megtelt és ilyenkor látszik, hogy mi a futball. A szurkolók mindent megtettek azért, hogy buzdítsanak minket. Büszke vagyok a szurkolókra."

"Versenyképesek vagyunk, de tudjuk, hogy a Juventus megnyerte a két legutóbbi bajnokságot. Nem vártuk, hogy a Juventusnak 20 meccs után 55 pontja lesz, hiszen a 47 is már kiváló teljesítmény. Viszont most láthattuk, hogy képesek vagyunk megverni Olaszország legjobb csapatát. Hogy milyen erős a Roma? Meglátjuk a szezon végén, csak folytatnunk kell a munkát. Én egyelőre elégedett vagyok." 


forrás: asroma.hu