Recent comments

Friss Hírek

Conte: Peluso gólja szabályos volt

Antonio Conte úgy érzi, hogy a Juventust nem lett volna szabad megfosztani egy góltól a „nagyon kiegyensúlyozott” Coppa Italia negyeddöntőben, amelyben az olasz bajnok 1-0 arányban alulmaradt és ezzel kiesett.


A döntő gólt Gervinho lőtte tizenegy perccel a meccs vége előtt, a Juventus így idén se fogja megszerezni a tizedik kupagyőzelem után járó ezüst csillagot, amelytől 1995 óta egyetlen kupagyőzelem választja el.

„Úgy vélem, hogy rendkívül kiegyensúlyozott találkozót láthattunk, az AS Roma pedig talán pont abban a pillanatban szerzett gólt, amikor úgy tűnt, hogy átvesszük a mérkőzés irányítását” - nyilatkozta a torinói edző a Rai Sport munkatársainak a mérkőzést követően.

„Mindkét fél jó játékot mutatott, és alaposan kielemezte az ellenfelet. Elégedett vagyok azoknak a játékosoknak a teljesítményével, akik most pályára léptek, ám általában nem jutnak sok játékperchez.”

„Kár, hogy pont akkor kaptunk gólt, amikor a legjobban játszottunk. A tervünk az volt, hogy a védelemre koncentrálunk, és közben megpróbálunk problémát okozni az AS Roma csapatának. Az első félidőben talán kicsit túl szégyellősek voltunk, ám ugyanakkor elmondható, hogy véleményem szerint az AS Roma nem okozott komoly fejtörést számunkra a hátsó alakzatban.”

„Egy esemény döntőnek bizonyult ezen a továbbjutást eldöntő mérkőzésen, az AS Roma pedig betalált, a mi gólunkat viszont érvénytelenítette a játékvezető.”

Az edző szerint a Juventust kétszer is rossz döntések hátráltatták, az első rossz döntés Mehdi Benatia megmozdulását követően történt, amikor is a római Sebastian Giovincoval szemben volt szabálytalan, a bíró pedig csak sárga lapot mutatott fel, nem pedig az ellenfél által jogosnak vélt pirosat.

„Úgy gondolom, hogy a szabálytalanságot Mehdi Benatia utolsó emberként követte el, ezért másképp kellett volna eljárjon a bíró. Ezt megemlítettem a negyedik játékvezetőnek is. Mindenesetre nem kívánom a játékvezetést kommentálni, a bíró döntött és ennyi a történet.”

A második félidő kezdetét jelző sípszót követően Federico Peluso betalált, azonban a partjelző már korábban felemelte a zászlaját, mivel véleménye szerint Mauricio Isla beadása elhagyta a játékteret.

„Teljes őszinteséggel mondhatom, hogy a felvételen úgy tűnik, mintha a labda legalább egy méterre az alapvonalon belül lenne. Nézze meg a labdát és nézze meg a felsőlécet, ez még bent van. Ismétlem, a bírók hibázhatnak, azonban ez úgy tűnik, hogy a pályán belül van, méghozzá nem is kicsivel” - magyarázta a láthatóan bosszús Antonio Conte.

„A Roma játékosok reakcióját látva nem ellenkeztünk, a játékosokat úgy viselkednek, mintha a partjelző megáldaná őket zászlajának felemelésével. Talán jobb is, hogy ez ellenünk történt, fordított esetben képzelje el, milyen botrány lett volna, mindenki bírói segédletről beszélne.”

„Mi nem játszunk kontratámadásokra, mivel nem ilyen jellemzőkkel rendelkező játékosok vannak a keretünkben. Mi mindig megpróbáljuk megszerezni a labdát, birtokolni a labdát, és így okozni gondokat az ellenfélnek, de ritkán vállalkozunk kontratámadásra. A stratégiánk ugyanaz volt, mint Torinóban, és csupán a gólnál szakadt szét a csapat.”

„Sajnálatos, hogy kiestünk ebből a megmérettetésből. Nem kérhetek ennél többet a játékosoktól, mivel a múltban az Olasz Kupa meccseit arra használtuk, hogy rotáljuk a keretet megalapozva ezzel a csapat jövőbeli fejlődését is. 20-22 olyan játékosra van szükségem, akik számára nem idegen az ilyen szinten való futballozás.”

„A meccs során volt néhány pozitív reakció a játékosoktól, és bánom, hogy pont akkor kaptuk a gólt, amikor a mérkőzésen a legjobban játszottunk.” - zárta az interjút Antonio Conte, aki a Guarín - Vucinic üggyel kapcsolatos riporteri kérdésekre már nem kívánt válaszolni.

forrás: juventuz.blog.hu