Recent comments

Friss Hírek

Milan: Essien jött, Nocerino ment

A Milan megegyezett a személyes feltételekben Michael Essiennel, így a játékos csatlakozik a Milanhoz.  


Eközben Antonio Nocerino a West Ham játékosa lesz.
 
A Sky Italia és a La Gazzetta dello Sport szerint a Milan megegyezett Essiennel. A Chelsea középpályása felbontotta szerződését az angolokkal, és a Milanban folytatja pályafutását. A Nemanja Matics szerződtetésével létszámfölöttivé váló ghánai játékos péntek este érkezik Milanba, majd a szombat reggeli orvosi vizsgálatokat követően aláírja 2015 nyaráig szóló megállapodását az olasz klubbal, amelynek játékosaként fele annyit fog keresni, mint Londonban.

Essien ebben az idényben nem kapott helyet a Chelsea BL-keretében, ezért a Milanban a legrangosabb európai kupasorozatban is pályára léphet. A 31 esztendős futballista a 2012–2013-as szezont a Real Madridnál töltötte kölcsönben, míg ebben az idényben csak két Premier League-mérkőzésen bizonyíthatott kezdőként. A ghánai középpályás még nem szerepelt a jelenlegi szezonban a Chelsea színeiben a Bajnokok Ligájában, így ő pályára léphet a Milanban a BL-ben is.

Essien ma (szombaton) korán megérkezett az orvosi vizsgálatra, jelenleg is folynak a tesztek. Közben a milannews-on érdekes tények láttak napvilágot a ghánaival kapcsolatban: állítólag napi kb. 12 órát alszik, 9 órát éjjel, 2-3-t pedig napközben.


Essien tehát ingyen érkezik, 2015 nyaráig ír alá, a fizetése 2,5 millió euró lesz.
Essien tavalyi szezonja :

- 21 spanyol bajnoki mérkőzés (1691 perc játék), 2 gól, 4 sárga lap

- 7 BL mérkőzés (486 perc játék), 1 gólpassz, 2 sárga
- 7 spanyol kupa meccs (521 perc játék), 1 sárga

Az idei szezonja:

- 5 angol bajnoki mérkőzés (149 perc játék), 2 sárga
- 4 angol kupa meccs (255 perc játék), 1 gólpassz, 3 sárga



Eközben Antonio Nocerino már csak egy lépésre van a West Hamtől.

Az angol klub a szezon végéig venné kölcsön a középpályást, vélhetően opciós joggal. 

Lapértesülések szerint Nocerino elfogadta a West Ham ajánlatát és aláírja új szerződését.

forrás: acmilan.hu