Recent comments

Friss Hírek

Livorno: Megvan az egy meccs után lemondó edző utódja

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó előtti helyén álló Livorno bejelentette Domenico Di Carlo kinevezését.


Az együttes január 12-én menesztette korábbi vezetőedzőjét, Davide Nicolát, akinek a helyét Attilio Perotti vette át, utóbbi azonban a Roma elleni 0–3 után hamar távozott a csapattól – a hírek szerint a szurkolók nem fogadták el, ezért mondott le.

Az előzetes hírek alapján még az sem volt elképzelhetetlen, hogy Nicola veszi vissza a csapat irányítását, de helyette végül az együttes korábbi játékosa, a 49 éves Di Carlo lett a befutó.

„A Livorno bejelenti, hogy Domenico Di Carlót bízza meg a csapat szakmai igazgatásával” – tudatta közleményében az utolsó előtti helyen álló csapat.  


forrás: NSO