Recent comments

Friss Hírek

Milan: 10 ezer eurót fizet a sportszerűtlen Balotelli

Tízezer eurós (hárommillió forint) pénzbüntetést kapott Mario Balotelli, az AC Milan olasz válogatott labdarúgója, aki a vasárnapi bajnoki mérkőzésen obszcén gesztussal sértegette a Cagliari szurkolóit.



A liga fegyelmi bizottságának indoklása szerint a támadó „sértő és kihívó mozdulattal hergelte a közönséget”.

A találkozót 21-re nyerte a Milan, a ghánai származású Balotelli az egyenlítő gólja után mutogatott a Cagliari drukkereinek, reagálva azok rasszista bekiabálásaira.

A botrányos viselkedéséről is híres támadó összegyűjtötte szezonbeli nyolcadik sárga lapját – amelyet épp az ominózus mozdulat miatt kapott –, ezért ki kell hagynia a Milan következő bajnoki meccsét, amelyet a gárda hazai pályán, a Torino ellen vív majd.

Balotelli ebben az idényben már letöltött egy három mérkőzésre szóló eltiltást is, azt azért szabták ki rá, mert inzultálta a játékvezetőket a Napoli elleni mérkőzés végén.

Clarence Seedorf, a Milan vezetőedzője és Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány is védelmébe vette a játékost.

„Mondtam neki, hogy akkor is maradjon nyugton, ha az ellenfél szurkolói nem viselkednek éppenséggel példamutatóan. Mindannyian követünk el hibákat. Mario ezzel együtt mindig számíthat rám, biztos vagyok benne, hogy folyamatosan javulni fog (a viselkedése). Mindnyájunknak segíteni kell őt, hiszen nemcsak a Milan játékosáról beszélünk, hanem az olasz válogatott egyik legfontosabb tagjáról is" – vette védelmébe Clarence Seedorf vezetőedző Balotellit a meccs után.

„Balotelli tanulni fog az ilyen esetekből – tette hozzá az ügyben szintén megkérdezett Cesare Prandelli, az olasz válogatott szövetségi kapitánya. – Szerintem Seedorf jól beszélt, elő kell csalogatnunk mindazt a jót, ami ott szunnyad Balotelliben. Nem tudom, mennyire lesz türelmes vele, de hogy kész szeretetet adni ennek a szeretetre éhes nagy gyereknek, abban biztos vagyok."

forrás: NSO