Recent comments

Friss Hírek

Pontot rabolt Nápolyból a Chievo

Az olasz labdarúgó-élvonal, a Serie A 21. fordulójában a Napoli a Chievo Veronát fogadta. 


Visszatért a Napoliba a karmester, Marek Hamsík a Chievo Verona elleni bajnokira, így a kispadon foglalt helyet a nápolyiak nemrégiben vett brazil játékmestere, Jorginho – aki ötmillió euró ellenében éppen Veronából, de a Hellastól érkezett. 

Hamsík több gólhelyzetet is előkészített az első félidőben, de nagyon nem ment csapattársainak, Dries Mertens ziccerben a kapufára lőtt, Gonzalo Higuaín pedig elkövette élete talán legnagyobb hibáját, egy méterről is képtelen volt a teljesen üres kapuba találni.

Bezzeg a bátran futballozó, sokszor veszélyesen támadó Chievo megrezgette a hálót: az igen aktív jobbhátvéd, a veterán Gennaro Sardo szépen játszott össze Cyril Théréau-val, majd kilőtte a jobb felsőt. 0–1!

A félidőben annyival vigasztalhatták magukat a hazaiak, hogy ebben az idényben senki sem kapott ki annyiszor (négyszer) előnyből a Serie A-ban, mint a Chievo. Sokkal jobban kezdte a második játékrészt a Napoli, mint ahogyan befejezte az elsőt, de ismét körbelőtte a vendégkaput, ha pedig nem, az ihletett formában védő Christian Puggioni hárított. 

Beállt Hamsík mellé segíteni Jorginho is, miközben egyre elkeseredettebben védekeztek a „repülő szamarak", akik a szerencsével sem álltak hadilábon, hiszen Mertens jobb oldali kapufát is megdöngette.

A hajrára beállt Lorenzo Insigne is, a nápolyi együttes átállt a 3–4–3-as hadrendre. A cserecsatár kihagyott két helyzetet – a hazai szurkolók belátták lassan, el lettek átkozva támadóik, de Raúl Albiol védő, így egy kis szerencsével és gyors reagálással egyenlíteni tudott a 88. percben. 1–1!

A győztes gólt azonban már nem tudta bepréselni a Napoli, így fontos két pontot veszített a főtáblás Bajnokok Ligája-indulásért folyó harcban.

Napoli–Chievo 1–1 (Raúl Albiol 88., ill. Sardo 18.)

forrás: NSO