Recent comments

Friss Hírek

Bologna: Csak Sörensenről tárgyalunk


Tegnap délelőtt még arról adtunk hírt, hogy a Bologna nemcsak Frederik Sörensen, hanem Luca Toni iránt is érdeklődik. Ugyanakkor már a délután folyamán megcáfolta ezt a piros-kék csapat, amikor kijelentették, hogy nekik nem kell a világbajnok csatár.
“Csak Frederik Sörensen megszerzésén dolgozunk.”
A kiesés elől menekülő klubnál elismerték, hogy felajánlották nekik Tonit, miközben Sörensenről tárgyaltak, de kijelentették, hogy jelenleg nincs szükségük rá.
“A Bolognának nem célja Toni” – mondta Albano Guaraldi elnök a TMW-nek tegnap. “Minden megtörténhet, de most ő nem a célpontunk.”
“A Juventus felajánlott számunkra néhány játékost, akin túl szeretnének adni, mint pl. Tonit és Iaquintát, illetve másokat is. Megjegyeztük, de csak Sörensen megszerzésén munkálkodunk.”
Sörensen dán U21-es válogatott játékos, akinek folyamatos játéklehetőségre van szüksége. A pletykák szerint a játékos 2,5 millió euró ellenében a két csapat közös tulajdonába kerülhet.
juventushungary.hu